Tátika vár – Várrom, panoráma és medvehagyma tenger egyben

Tátika a napsütésben

Keszthelytől 20, Veszprémtől 70 kilométerre található pazar környezetben a szebb napokat látott, legendákkal övezett Tátika vár. Pazar kilátás, gyönyörű erdő, tavasszal medvehagymatenger és kellemes túraútvonal várja a kirándulókat egy 2-3 órás program keretében. A Tátika vár megközelítése, parkolás Zalaszántó központjából fél óra sétával (3 km), pár perc autózással vagy buszozással (Hidegkúti major megálló) érhető el […]

10 látnivaló a tavaszi Zalában

latnivaló a tavaszi Zalában

Kevés jobb dolgot tudunk a tavaszi kirándulásoknál, ezért összegyűjtöttünk tíz látnivalót a tavaszi Zalában, melyek szinte mindegyike gyerekekkel és kutyussal is látogatható. Szépkilátó, Balatongyörök A Balaton-part legszebb panorámájaként aposztrofált Szépkilátó nemrégiben újult meg, így a már amúgyis felejthetetlen élményhez a teraszos kilátópontok adják meg a zalai látnivaló alaphangulatát. A Szépkilátóból a Balaton-felvidék Tanúhegyei rajzolódnak a […]

Zalai teljesítménytúrák tavasztól őszig

zalai teljesítménytúrák

2025 túrákban bővelkedő év. Pont úgy állnak a csillagok. Zala vármegyében jelentős számú teljesítménytúra közül válogathatsz, ha úgy döntesz, benevezel egy kisebb, vagy nagyobb megmérettetésre. Összegyűjtöttük Neked a zalai teljesítménytúrákat 2025-ből, egyenlőre a márciustól szeptemberig tartó időszakra. Hogy miért? Azért, hogy neked csak bakancsot kelljen ragadni, morfondírozni kicsit a vállalt távon, majd nyakadba kapni a […]

Medvehagyma lelőhelyek térképpel – Hol találkozhatunk az egészség tavaszi sztárjával?

Tátika vára medvehagyma

Itt a tavasz és vele együtt az éledező természet is, ami nemcsak a szép virágoknak, de számos gyógyító hatású vitaminbombának is lehetőséget ad kibújni a földből. Az egyik ilyen a medvehagyma, ami Zala-szerte tengerként hömpölyög az erdők talajszintjén. Érdemes hát túracipőt venni, felkapni a vászonzsákot, a metszőollót és egy nagyobb séta mellett gyűjtésre indulni. Összegyűjtöttük […]

Erdő a városban: a Zalavölgyi Parkerdő

zalavölgyi parkerdő, zalaegerszeg

Talán kétség sem fér ahhoz, hogy a tavasz az egyik legszebb évszakunk. Téli álmából éled a természet, a vadonban növényfajok sokasága bújik ki a föld alól, pattanak a rügyek, virágoznak a bokrok és a fák. Ha olyan kirándulóhelyet keresel, ahol a természet kiszínesedését tetten érheted, sétálnál egy jót, napfürdőznél és gyönyörködnél a tájban, a Zalavölgyi […]

Lenti Parkerdő, ahol tavaszi virágözön vár 

A Kerka patak menti Lenti Parkerdő már kora tavasszal virágba borul, hogy aztán egymás után kápráztassa el a látogatókat az egyre színesedő virágok látványával. Kezdetben hófehér tőzike és hóvirágmező csal mosolyt az arcokra – végre itt a tavasz felkiáltással! -, később a szellőrózsák, majd a rózsaszínes-lilás-kékes keltikék és az igen ritka kockás liliom bontja szirmait.  […]

10 látnivaló a téli Zalában

10 látnivaló a téli Zalában

Az a nagy igazság, hogy mi nagyon szeretünk télen is kirándulni, talán jobban, mint nyáron, hiszen ilyenkor friss a levegő, az ember sem izzad le olyan gyorsan. Összegyűjtöttünk 10 kirándulóhelyet, melyek között találsz könnyű és közepesen nehéz túrákat is, hogy legyen miből válogatni. Kisboldogasszony templom és Fénykereszt kilátópont, Homokkomárom A homokkomáromi Kisboldogasszony templom ismerős lehet […]

Karácsonyi vásárok Zala megyében

karácsonyi vásár zala

Karácsonykor érdemes egy kicsit lelassulni, ünnepi hangulatba kerülni, jókat enni, inni és persze beszerezni az ajándékokat. Szerencsére megyeszerte sok olyan lehetőségbe ütközünk, ami segít minket a ráhangolódásra és a tökéletes ajándék megtalálásában. Fedezd fel velünk az idei év legjobb karácsonyi vásárait Zala megyében, Zalaegerszegtől Bödeházáig! Egerszegi Advent és karácsonyi vásár Zalaegerszegen November 25. – December […]

Budafai Arborétum – Tavasztól őszig bakancslistás látnivaló

Budafai Arborétum

A Budafai Arborétumba lépve a természet nyugalma szinte tapintható és ha valamit, akkor ezt egészen bizonyosan nevezhetünk természetes szépségnek. Az arborétumban tágas rétek, buja zöld pázsit, csillogó vizű tavak és több mint 200-féle fafaj fogad, melyeket a gondosan kialakított ösvényeken kereshetsz fel. Tavasszal a tündéri azáleák, ősszel a színpompás fák miatt bakancslistás hely. Növényfajok a […]

Vétyemi Ősbükkös: Az érintetlen természet temploma Zalában

Vétyemi Ősbükkös

Zala megye egyik eldugott természeti kincse, a több mint 200 éves, 40 méteres magasságot meghaladó famatuzsálemeknek (is) otthont adó Vétyemi Ősbükkös. Az erdőrezervátum nem csupán lenyűgöző látványt nyújt, hanem betekintést is enged a természet saját körforgásába. Fedezd fel velünk Te is! Az erdőrezervátumban magától zajlik az élet A Vétyemi Ősbükkös fokozottan védett erdőrezervátum, ahol az […]

10 látnivaló az őszi Zalában

Kehidakustány, Deák-kút

Zala megye ősszel varázslatos úticél. Ilyenkor reflektorfénybe kerülnek a természeti látnivalók, melyeknek a fák színes lombkoronái különleges hangulatot adnak. A válogatásunkban szereplő kirándulóhelyek autóval is könnyen megközelíthetőek, könnyed sétával elérhetők, ezért gyerkőcökkel is szeretni fogjátok. Deák-kút, Kehidakustány Valóságos erdei oázisban bújik meg a szőlőültetvényekkel és vidéki házakkal szegélyezett út végén a Deák-kút, mely Kehidakustány egyik […]

A Balaton ezer arca ősszel – Programlehetőségek a Balaton nyugati csücskében

balatongyöröki kilátó

A Balaton nem csupán a nyári hónapokban tartogat különleges élményeket – ősszel talán még varázslatosabb arcát mutatja. A tó környéke bár ilyenkor csendesebb, mégis tele van felfedeznivalóval: a színes lombkoronák alatt kanyargó túraösvények, a szüreti hangulatba burkolózott szőlőhegyek a balatoni gasztronómia finomságaival és a környéken szervezett rendezvényekkel karöltve izgalmas programlehetőségeket jelentenek. Akik a Balaton mellett […]

Őszi elvonulás az ország nyugati csücskébe

A nyári pörgés után lelassulásra, nyugodt kikapcsolódásra és a természet közelségére vágysz? Akkor a Zala-völgy tökéletes célpont lehet számodra az ősz beköszöntével! A Magyarország nyugati részén, Zala vármegyében található gyönyörű vidék a Keszthelyi-hegységtől délre és a Balatontól nyugatra húzódik. A Zala-völgy erdőkkel, mezőkkel és kisebb településekkel tarkított terület, ahol távol a városok zajától élvezheted a […]

Kulináris kalandok a Zala-völgyben

kulináris kalandok, Zala-völgyi gasztronómia

A Zala-völgy báját nemcsak a festői tájak, hanem a hagyományokban gazdag, természetközeli életmód is fémjelzi. Itt az időtlenség érzete keveredik az ősi praktikákkal, amelyek generációkon át öröklődtek, és a mai napig meghatározzák a helyi gazdák mindennapjait, melyek az általuk előállított magas minőségű termékekben öltenek testet. Aki szeretné megtapasztalni a vidéki élet hangulatát, megtanulni, hogyan fonódnak […]

Balatoni látnivalók Zala és Somogy határán

Balatoni látnivalók Zala és Somogy határán

Az aktív kikapcsolódás szerelmeseinek gyűjtöttünk össze néhány kihagyhatatlan látnivalót és kirándulástippet a Balaton parthoz közel, Zala és Somogy megye határán. A Budapesttől körülbelül 2 órányi autóútra található látnivalókat és kirándulóhelyeket akár egy-egy napba tervezve is felkeresheted. Nézd meg mi vár rád a Kis-Balatonnál és a kevésbé ismert Balaton délnyugati partjától nem messze lévő településeken! Matula […]

10 zalai látnivaló és élmény a nyári Zalában

zalai látnivalók nyár

A nyár kevésbé a nagy túrázások időszaka. Ilyenkor jobban esik a fürdőzés vagy a városnézés, esetleg egy olyan látnivaló felkeresése, amit hűvös erdő fog közre. Tíz zalai látnivalót és élményt gyűjtöttünk össze, amelyeket nyáron is ideális meglátogatni. Hőség ide vagy oda. Kalandtúra a Kőszikla-szurdokban A nagybakónaki Kőszikla-szurdokot – Zala megye egyetlen látogatható szurdokát – nyáron […]

Zalai fürdők, ahol egész nyáron csobbanhatunk

zalai-furdok

Ha azt mondom Gyenesdiás vagy Vonyarcvashegy, Te azt mondod Balaton. De mi a válaszod Kustánszegre, Zalalövőre vagy Lovászira? Nekünk a természet, a nyugalom, a dombok és a víz. Ha a Balatont már túl zsúfoltnak érzed vagy csak szeretnél felfedezni egy új helyszínt, akkor meglátogathatod az alábbi zalai fürdők egyikét. Vagy mindegyikét? ***A cikk végén Zala […]

Szedd magad levendula – Lelőhelyek Zala megyében

Szedd magad levendula 2021 lelőhelyek zala megye

Elérkezett a nyár, ami egyet jelent a levendulavirágzás kezdetével is. Szerencsére nem kell Toszkánáig elmennünk ahhoz, hogy megcsodálhassuk a levendulaföldeket, fotókat készítsünk és szedjünk belőle magunknak is. Összegyűjtöttük a zalai szedd magad levendula lelőhelyeket. Vajon miért is lett ilyen divatos gyógynövény a levendula, amely tömegeket mozgat meg minden év júniusában?  Egyrészt a felhasználási lehetőségek miatt: […]

Nyári barangolás a Kis-Balatonon

Kis-Balaton nyáron

A Kis-Balaton és vidéke nyáron csupa izgalmas lehetőséget tartogat az aktív kikapcsolódást keresőknek. A mocsárvilágáról híres terület egy olyan helyszín, amit nem érdemes lehagyni a bakancslistáról. Éppen ezért látogatunk vissza és írunk róla rendszeresen mi is. Legyen szó sportolásról vagy egy kora esti andalgásról, a történelmünk vagy a természet kincseinek felfedezéséről… Az itt eltöltött idővel […]

Élmények és zalai vendégszeretet a Zala-völgyi Nyitott Portáknál

Zala-völgyi Nyitott Porták

Falusi vendégasztal, apiterápia, mézpörgetés, gyógynövény fürkészés, borkóstolás, zalai rétesnyújtás. Csak néhány azok közül a programok közül, amelyeket a Zala-völgyi Nyitott Porták hónapról hónapra szerveznek és amelyekre tárt karokkal, vidéki szeretettel várnak minden érdeklődőt. A Zala-völgy már önmagában is egy lenyűgözően szép táj a maga hullámzó domjaival és a Zala folyó ártéri rétjeivel, de igazán különlegessé […]

Szentpéterfölde, az erdőkkel ölelt apró zsákfalu

Szentpéterfölde azáleák

Szentpéterfölde a festői göcseji tájban fekvő kis zsákfalu Zala megyében. A környéke vonzó kirándulók, biciklisek és horgászok körében is. A falut körülvevő táj minden évszakban csodálatos, érdemes újra és újra felkeresni! Talán sokunknak megvan az a gyerekkori élmény, hogy mennyire jó szabadon játszani az ismerős tájban.  Annak az élménye, hogy egy olyan helyen vagy, ahol […]

Zalalövő rejtett kincseinek nyomában – Te hányat ismersz?

Zalalövő Borosán-völgy - Szentkút

Zalalövő – talán méltatlanul – kevésbé ismert turisztikai célpont, pedig bővelkedik természeti kincsekben és gazdag múltjából eredő történelmi látnivalókban is. Ha a kiránduló alaposabb felkészülés nélkül érkezik a városba valószínűleg észre sem veszi azt a sok értéket, amely ennek a mai napig több városrészből álló településnek a múltjából mutat meg részleteket.  Összeállításunkkal segítünk neked, hogy […]

Zala megye mindig nyüzsgő kincsesbányája: a Nagykanizsai Bolhapiac

Bolhapiacot szerte az országban találhatsz, de a nagykanizsaihoz hasonlót biztosan állíthatjuk, hogy nem. Zala második legnépesebb városának bolhája a használtcikk vásárláson kívül más, sokkal izgalmasabb élményekkel is kecsegtet. Mitől olyan különleges az egész megyében ismert Nagykanizsai Bolhapiac és milyen történeteket rejt, ha beszélgetésbe elegyedünk az eladókkal és a nézelődőkkel? Utazó riporterünk Zsófi saját élményei mellett […]

Festői, hangulatos és lebilincselő tanösvények Zala megyében

Tanösvények Zala megyében

Vagy húsz éve annak, hogy életemben először tanösvényen jártam. Mégis, mintha csak tegnap történt volna, most is érzem a Kányavári-sziget kora hajnali friss illatát, hallom a hangos madárcsicsergést, és talán még a Búbos vöcsök tanösvény táblái közül is rémlik egy-kettő. Nekünk az a nap családi horgászatnak indult, mégis a nagy cipekedés közben felfedezett tanösvény miatt […]

7+1 színes őszi program a Kis-Balatonnál – Kis-Balaton látnivalói

Kis-Balaton látnivalói

Elérkezett a hűvösebb pulóveres idő, az ősz szele zümmög már a Kis-Balaton vidékén is, ami egyet jelent a nagy kirándulásokkal és beltéri programokkal. A Zala folyó torkolatvidéke számos látnivalóval várja a kirándulókat. Készen állsz, hogy felfedezz jónéhányat a Kis-Balaton látnivalói közül?  Mocsaras, páratlan élővilágban gazdag Kis-Balaton Gondoltad volna, hogy régen a Kis-Balaton egybefolyt a Balatonnal? […]

Alpaka túrák Zalában – Sétálj te is velük Újudvaron!

Alpaka túrák Zalában

A zalai táj számtalan különleges túraútvonalat kínál, de ahova most invitálunk téged, az nem csak természeti kincsei miatt izgalmas, sokkal inkább a túratársak teszik igazán emlékezetessé. Ha te is szeretsz kirándulni, és az állatos programokat is kedveled, akkor irány az újudvari VadUdvar és az alpaka túrák Zalában!  Újudvar kincsei Újudvar Nagykanizsától északra található, autóval kb. […]

Szentgyörgyvölgy szegek és szerek mesebeli látványával vár

Szentgyörgyvölgy

Amit Göcsejben a szegek nyújtanak, azt az Őrségben a szerek teszik. A táj látványa magával ragadó, dombokon-völgyeken, mezőkön át vezet az út. Érkezhetsz túrázva, kerékpárral vagy autóval, Szentgyörgyvölgy a szegek és szerek varázslatos világával vár.  Közigazgatásilag Zala megyéhez tartozik, azonban három földrajzi tájegység peremén található, talán ezért is annyira hívogató a túrázást kedvelők körében. A […]

TOP 5 strand és fürdő Zala megyében

Csak úgy dübörög a nyár és vele együtt a hőség is a mindennapjaink része. Nem is csoda, hogy mindenki számára első számú célponttá a vízpartok, a strandok és a fürdők váltak. Lássuk, hol érdemes strandolni Zala megyében, a Balatontól kicsit elhajózva! AquaCity, Zalaegerszeg Zalaegerszegen találhatjuk Közép-Európa legnagyobb aquaparkját. Az AquaCity egyszerre ad lehetőséget a kikapcsolódásra, […]

Kányavári Kenutúra, avagy kenuból a Kis-Balaton

kányavári-kenutúra

Ha a Kis-Balaton felé terveztek kirándulni, mindenképp érdemes kicsit több időt rászánni és vízre szállni! Ugyanis 2020-tól szervezett vízi túrákon is részt vehettek, ami azon kívül, hogy magában is hatalmas élmény, rengeteg érdekességet is rejt. A Kányavári Kenutúra betekintést enged a Kis-Balaton olyan zugaiba, amiket a Kányavári-szigetről szabad szemmel észre sem veszünk. Úticél: a Kányavári-sziget […]

Kilátás Rizlingországból – egy hely a “hegyek” ölelésében

Kilátás a Rezi várból

Rezi nem éppen a világ teteje, Zalának viszont az egyik legmagasabb pontja. A rajta fekvő fellegvár egykoron a néha felbukkanó ellenséget tartotta távol, ma pedig kirándulókat fogad és kápráztat el az ormáról nyíló panorámával. Természetesen annak a ténye mellett sem mehetünk el, hogy a zalai és a magyar borkultúra és gasztronómia egy fontos, rezzenéstelenül álló […]

Itt vannak a legjobb Balaton-parti strandok Zalában

balaton-parti-strandok-zalában

Végre tényleg itt van az igazi nyár, ilyenkor pedig a zalai Balaton-part csak Téged vár! Veszprém és Somogy megye mellett Zalának is jutott egy kis saját rész a magyar tengerből, aminek a strandjait érdemes a nagy melegben úticélul választani. Ebben a cikkben a legjobb balatoni strandokat gyűjtöttük össze, amihez nem kell kimozdulnod a Zala megyéből. […]

Ismerd meg a zalai termálfürdők kalandos történetét!

Zalai termálfürdők - Lenti

Ősszel-télen az egyik legkellemesebb program beleolvadni egy hangulatos termálfürdő forró medencéjébe. Szerencsére az ország bármely szegletében is lakj, biztosan nem kell messzire menned hasonló élvezetekért, és természetesen nincs ez másképp Zala megyében sem. Nézzük is, hogy merre indulj!  Aki keres, az talál Még ha nem is feltétlenül azt, amit szeretne, de valami mást biztosan. Így […]

Pethőhenye: varázslatos táj a Zala-völgyben

Petőhenye

Ha Zalaegerszegen már minden parkot, látnivalót, érdekességet megnéztél vagy éppen megismernél egy falut és felejthetetlen táját, akkor érdemes felkerekedned. Mi bátran ajánljuk, hogy indulj el észak-keleti irányba a Zala-völgybe, ahol Pethőhenye is fekszik. A csendes, festői környezettel rendelkező település a Zala partján található. Jelenleg több mint négyszázan lakják, de egyre többen választják otthonuknak – csak […]

Csodabor és más rejtett értékek a csáfordi borászatok szőlőhegyein

csáfordi borászatok

Tarts velünk a Zalai Borvidék északkeleti, kisebb-nagyobb hegyi pincékkel, borászatokkal tűzdelt területére, ahol a csáfordi borászatok által kínált borok mellett a pazar kilátás is maximálisan megszínesíti az élményt.  A Zalai Borvidékről A Zalai Borvidék a hazai huszonkét borvidékünk közül a legfiatalabb. Bár hagyományai egészen a középkorig nyúlnak vissza,  a második világháború előtt a Dél-dunántúli-Balatonmelléki Borvidék […]

Korpavári Állatsimogató és Teknősfarm – lassulj le ezzel a programmal

Korpavári Álllatsimogató

Különleges teknős- és más állatfajok, árnyas, modern játszótér: a Korpavári Állatsimogató és Teknősfarm egy igazi kis gyöngyszem Nagykanizsán, mely kicsiknek és nagyoknak is remek időtöltést garantál! Fedezd fel ezt a különleges állatkertet, és tanulj a teknősöktől: csak semmi kapkodás!  Több mint teknős A Nagykanizsához tartozó, a város északi részén, a 74-es főút mentén elhelyezkedő Korpaváron […]

Innen nézd a naplementét Zalában

zala-megye-naplemente

Mit szólnál (vagy szólnátok) egy romantikus nyáresti csillagnézéshez? Képzeld el, ahogy egy meghitt vacsorát követően a kedveseddel kéz a kézben csodáljátok, ahogy a nap eltűnik a narancsszínű égbolton és átadja a helyét az apró, világító fénygömböknek.  Ne csak álmodozz róla! Zala megye tele van erre alkalmas kilátókkal, Balaton menti meghitt zugokkal és parkokkal, ahonnan öt […]

Elő a piknikkosarakkal! – A 10 kedvenc piknikhelyünk Zalában

PIknikhelyek Zalában

Az elmúlt pár év változásai következtében mindenki egyre inkább vágyik ki a szabadba – kirándulni, enni, sportolni, felfedezni… Nem csoda, hogy a piknikezés is újra reneszánszát éli! A mostani időjárás pedig kimondottan kedvez ennek, így összeszedtük Nektek a nyár legjobb piknikhelyeit Zalában.  Hiszen nincs is jobb annál, mint gyönyörű környezetben, zavartalanul ejtőzve nassolgatni a legjobb […]

Babakocsis kirándulóhelyek – Kisbabás kimozdulás négy keréken

Babakocsis kirándulóhelyek

Tapasztalatból mondom, hogy amikor kisgyerek érkezik a családba az első néhány hónap fenekestül felforgatja a mindennapokat. Az egyik ilyen újonnan megtapasztalt kihívás a napi szintű friss levegőn való séta. De miért lenne ez kihívás? A nehézséget főleg az első hónapok okozzák, amikor jobbára a babakocsi lesz a társunk ebben, ami miatt kicsit mégis beszűkül a […]

Nagybakónak, ahol energiaerdő, névváltó források és függőleges vaslétrák várnak – Kőszikla-szurdok

nagybakónak

Veletek is előfordult már, hogy a fél országot, vagy akár országhatárokat is átutaztatok egy jó kis túráért, kirándulásért, a szomszédban váró látványosságot viszont akár évtizedek alatt sem sikerült meglátogatnotok? Mi pont így voltunk a Sandtól északi irányba mindössze 25 km-re fekvő Nagybakónakon található Kőszikla-szurdokkal. Kalandos utazásra hívunk most cikkünkkel, hogy megmutassuk, milyen kis ékszerdoboz Nagybakónak […]

Magyarszerdahely a Héthatár határának mesés földje

magyarszerdahely-zala-gelencser-janka-szeretunk-zala

A Nagykanizsát es Zalaegerszeget összekötő 74-es számú utat számos gyönyörű apró falucska szegélyezi. Mi ezúttal Magyarszerdahelyet céloztuk meg. A település rengeteg környékbeli kirándulás kiindulópontja, van saját meseparkja, látogatható farmja és a környék egyik legfinomabb kecskesajtja is itt készül. A helyiek vendégszeretetéről pedig nem is beszélve. A „Héthatár” hét pici zalai település Gelse, Nagybakónak, Gelsesziget, Kerecseny, […]

A Keszthelyi-hegység kilátói Vállustól Balatongyörökig

Keszthelyi-hegység kilátói

A Keszthelyi-hegységben számtalan épített kilátó várja a lelkes túrázókat. Ezek közül van, amelyik az Országos Kéktúra útvonalán található és van, amelyiket a Keszthelyi-hegység kiépített turistaútjain érhetsz el. Megközelíteni egyiket sem nehéz, néhol azonban combos kaptatókra kell számítani, de a kilátás minden izzadtságcseppet megér. A Keszthelyi-hegység kilátói pazar panorámával hívogatnak. A magasból ráláthatsz a Balatonra, a […]

3 bakancslistás hely, amit látnod kell a tél-tavasz fordulóján

Kányavári sziget - Kis-Balaton

Hello máricus – viszlát február! Immár a tél utolsó hónapjának végén járunk és már csak karnyújtásnyira van tőlünk a tavasz. Épp ezért, összeállítottunk Neked egy zalai bakancslistát, hogy a tavasz beköszöntekor, vagy akár előtte, olyan helyekre tudj ellátogatni, amelyek a zöldülni kezdő természetben, vagy akár (ha úgy alakul) a hó leple alatt is gyönyörűek.  A […]

Téli zalai kaland: vízitúra a Hévíz-patakon

Hévíz-patak vízitúra

A Hévízi-tavat valószínűleg mindenki ismeri, na de mi a helyzet a Hévíz-patakkal? A patakot a tóból érkező víz táplálja, így maga a patak is melegvízű, egészen addig, amíg nem keveredik a bele érkező hidegebb vizekkel. Így lehet, hogy télen sem fagy be és még a mínuszokban is kellemesen lehet rajta kenutúrázni. Januárban volt szerencsém nekem […]

Mit nézz meg az Országos Kéktúra zalai szakaszain?

Túrázz az Országos Kéktúra zalai szakaszán!

A Zalában való kalandozásnak egyik kihagyhatatlan eleme az Országos Kéktúra látnivalóinak bejárása. Nemcsak a zalai dombokra, de a Balaton-felvidék tanúhegyeire is ritka perspektivából lehet rálátni. Sőt a Festeticsek hagyatéka, és számos vár mellett egy több száz éves izraelita temető, és Európa legnagyobb sztúpája is helyet kap az útvonalon. Érdemes felkerekedni és végig járni! Mármint, tényleg… […]

Ismerd meg Zalát a Kéktúrázás Napján!

Kéktúrázás napja

A Kéktúrázás napja idén is az ősz egyik legjobb közösségi eseményének ígérkezik, ahol az Országos Kékkör mindhárom útvonalát, összesen 2580 kilométert egy napon lehet majd bejárni. Ebből az Országos Kéktúra és a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra dimbes-dombos zalai tájakat is átszeli, ahol helyi túravezetők segítségével fedezheted fel a rejtett zalai kincseket. Hogy miket pontosan? Azt […]

Kihagyhatatlan kilátók Zala szerte – mesés panorámák nyomában

Zalaköveskúti kilátó

Magyarország egyik legszebb vidékéről beszélhetünk, van itt minden, ami szemnek-szájnak ingere, dimbek-dombok, erdők, völgyek, vizek, borok, templomok…. Így hát, csak annyi dolgod maradt, hogy igazi kalandorként egy cseppnyi bátorsággal fedezd fel Zala vármegye kilátóit, túraútvonalait, hogy mesés panorámákra bukkanj! Zalaköveskút, Teréz Anya kilátó – ahonnan belátod egész Kelet-Zalát Zalaköveskút a Zalai-dombság keleti felén, Hévíztől 10 […]

Sokkal több, mint ifjúsági regény helyszín

Diás-sziget, Matulakunyhó

Biztosan neked is van olyan könyv vagy filmélményed, amiről sosem gondolnád, hogy a helyszínét egyszer a valóságban is láthatod. Hogy a gyerekkorban olvasott és ifjúsági filmként legalább tucatszor látott titokzatos lápvidék nem csak egy képzeletbeli vízi világ, hanem a Kis-Balatontól nem messze fel is fedezheted.  A Matula kunyhó sem csak díszlet  A kunyhó a körülötte […]

Mit nézz meg a Kéktúra zalai szakaszain?

kéktúra zalában

Az Országos Kéktúra a teljes országot átszelő, több mint 1000 km hosszú, Európában is különleges számító túraútvonal. Vakmerő kalandorok százai teszik meg minden évben és népszerűsége egyre csak növekszik. Természetesen Zala megye számos desztinációja is a kaland részét képezik.

Ahogy sokan mások mi is használunk úgynevezett cookie-kat (sütiket).
Ennek oka, hogy szeretnénk folyamatosan fejleszteni az oldalt és egyre jobb és jobb böngészési élményt biztosítva Neked! Ha szeretnéd megismerni a süti receptjét (vagyis a cookie szabályzatot) – itt eléred annak részletes leírását.