Zalavár

Dimbeken innen, dombokon túl: zalai várak nyomában

Gondoltad volna, hogy annak idején több, mint 100 vár védte a történeti Zala megyét a középkori támadások ellen? Szentgyörgyvár, Pölöske, Nagykanizsa, Zalavár… csak, hogy egy pár települést említsünk közülük. Bár az idő múlása otthagyta nyomait, a zalai várak legtöbbje mégis a mai napig látogatható, erdei kirándulással vagy városnézéssel összeköthető. Míg az egyik mesés panorámával kecsegtet, addig a másik a mocsárvilág titkait rejtegeti. Tarts velünk, keresd fel a zalai várak helyszíneit és fedezd fel közben a megye rejtett kincseit!

Fontos tudni, hogy a zalai vármegye területe egykor még kétszer akkora volt, mint a mai időkben. Cikkünkben mi most Zala megye mai közigazgatási területéről mutatunk be olyan várakat, amiket mindenképpen érdemes felkeresni. A várak jelentős része a török háborúk idején játszottak nagy szerepet a védelemben. Mára a legtöbb vár helyén pusztát és buckákat találunk, viszont a nyomok felkeresése is tökéletes kirándulási lehetőséget tud nyújtani minden évszakban.

Várak a magasban: Rezi, Tátika, Kemendollár

Ha egy kis kirándulásra és csodálatos panorámára vágysz, akkor ne hagyd ki Kemendollár, Rezi, és Tátika várát. 

Tátika vára rejtőzik a dimbek-dombok között

Ahol a szerpentines úton felfelé menet tavasszal medvehagyma illata kíséri végig utadat, nyáron pedig a hatalmas bükkfák nyújtanak hűsítő árnyékot. A várból nyíló panoráma lélegzetelállító: még Sümeg várát is látni fogod. 

Hogyan juthatsz oda?

Az autót vagy a zalaszántói Hidegkúti major buszmegállónál vagy Zalaszántó után, Sümeg felé 200m-re jobbra a bekötőútnál (melyet tábla is jelez) tudod letenni. Ha busszal keresnéd fel a várat, akkor Keszthelyről, illetve a Sümegről induló 6395-ös busszal szállj le az előbb említett buszmegállónál. Kövesd az Országos Kéktúra jelzését a bekötőúton, majd a pihenőpados elágazásnál térj balra a KL jelzést követve, ami egészen a 413m magas várig vezet.

TIPP:

Ha megnézted Zala ezerarcú dombjait a várból, akkor a visszafelé menő útnál térj le a Kéktúra elágazásnál balra, és kövesd a kék sáv jelzést. Hamarosan eléd tárul a Fekete-tó mocsaras világa, melynél egy kis kihívás megtalálni az ösvény folytatását, így inkább kalandoroknak ajánlom ennek felfedezését.

A két vár között is csoda rejlik! A Tátika és Rezi vára között mindenképp állj meg a méltán híres Béke Sztúpánál, Zalaszántón, amely Kelet-Európa első és legnagyobb buddhista építménye, így nem csoda, hogy évente több ezren keresik fel.

zalai várak - Tátika vára
Tátika vára

Folytasd az utad a Rezi vár felé

Ahonnan újra ráláthatsz Zala páratlan tájára. Az erdő árnyékából felérve 360 fokban csodás kilátásban lesz részed: a Balatontól át a Tapolcai-medence tanúhegyeit is láthatod. Szemeiddel mindenképpen keresd meg a Tátika várát és a Béke Sztúpát is, hiszen tiszta időben mindkettő látszik a zalai dombok között nyújtózó Zalaszántói-medence két csücskében.

Hogyan közelítheted meg?

Ha autóval jössz egészen a Rezi vár parkolóig tudsz felmenni, melyet Reziben a körforgalom után a Vár utcát végig követve találsz meg. A parkolótól már nincs messze a vár, a 15 perces út során kövesd a KL jelzést.

Extrém túrázóknak ajánlom a Tátika és Rezi vár összekötését. Ha gyalogtúráznál, akkor olvass többet a Kéktúra zalai szakaszának látnivalóiról. Ugye megvan már a túrabakancs az úthoz?

Ha pedig Rezi után megéheztél, keresd fel a Várvölgyön található Szent Domonkos vendéglőt, ahol biztos nem fogsz csalódni a zalai ízekben. A járványhelyzet miatt most elvitelre kérheted az elemózsiát.

  • Rezi vára - Zalai várak
  • Rezi, Meleg-hegy
  • Rezi vára pihenő

A Kemendi-erdő között magaslik egy várdomd

Itt annak idején a Kemendi vár állt, melyből most már csak csekély nyomokat találsz. A dombról körbenézve viszont láthatod Kemendollár községét, a távolban pedig Zala páratlan vidékét és szőlőhegyeit szemlélheted meg.

A hagyomány szerint a vár köveinek felhasználásából építették meg a szomszéd faluban található templomot.

Hogyan jutsz oda?

A 250 méter magas várhegyre felmenni a Zrínyi utcából tudsz egy 15 perces sétával. Ha esetleg busszal jönnél a településre, akkor legegyszerűbben a 6211-es Zalaegerszegről induló járattal tudsz átszállás nélkül eljutni.

TIPP:

Érdemes megnézni a Kemenden található Szent Kristóf-kápolnát is, melyet nemrég újítottak fel és innen is páratlan kilátásban lesz részed a szőlőhegyekre. A kápolnát autóval is meg tudod közelíteni, a Kápolnai út végén fogod meglelni az épületet. 

Láthatatlan, mégis látható: Zalaegerszeg és Szécsisziget

Zalaegerszeg vára bár láthatatlan, mégis megtalálható a város egyes részein

A várost egészen 1690-ig védte, melynek nyomait a feltárásoknak köszönhetően meg lehet nézni. Zalaegerszeget felfedezve könnyen előfordulhat, hogy a vár nyomvonalán sétálgatsz. A Mindszenty téren megtalálod a vár makettjét, melyet 2017-ben avattak fel 770 lufival, ünnepelve a város első írásos említésének 770. évfordulóját. 

TIPP:

Ha már Zalaegerszegen vagy semmiképp se hagyd ki a város további látnivalóit sem, többek között a Göcseji Falumúzeumot, ami tökéletes program a vidéken rejlő művészet és építészet megismerésére. Ha nyáron látogatsz el a városba, akkor zárd le a napot egy strandolással, látogass el az Aquacity-be egy kis felfrissülésért. Reméljük, hogy hamarosan lesz lehetőség ezekre.

Andrássy-Szapáry kastély

A Kerka folyó partján találsz egy olyan települést, ahol a régi vár helyén ma már kastély áll. Lenti közelében, Szécsiszigeten fekszik az Andrássy-Szapáry kastély, melyet a vár egy részének maradványaiból építettek fel.

Az egykori vár helyén magasodó kastélyt letisztult magyar barokk kialakítás jellemzi, a hozzá tartozó kertben sétálva ma is felismerheted a vár egykori árkait.

A kastély múzeumként és szálláshelyként is üzemel, így akár össze is kötheted az egykori zalai vár helyszínének megtekintését Lenti vidékének bejárásával. Az épülettől nagyon közel találod a Kerka Vízimalmot, ahol minden második szombaton még helyi termelői piacon is beraktározhatod a zalai finomságokat.

TIPP:

Folytasd az utad Lenti vidékén  és fedezd fel a környék további helyszíneit. Menj egy kört az ország leghosszabb erdei vasútjával, a Csömödéri Állami Erdei Vasúttal, majd csobbanj egyet a termálfürdőben. Az Energiapark kiállítást se hagyd ki, amelyet a fürdő mellett találsz. Ha pedig júliusban vagy ősz elején látogatsz el a vidékre és megkóstolnád az igazi zalai fügét, akkor irány az ország legnagyobb és egyben egyetlen Füge farmja

Andrássy-Szapáry kastély
Andrássy-Szapáry kastély Szécsiszigeten
fotó: A kastély Facebook oldaláról

A varázslatos láp- és mocsárvilág várai: Zalavár és Szentgyörgyvár

Irány a vizek közelében található Szentgyörgyvár

Ahol a Zala és a Kis-Zala folyó mellett fogod megtalálni az egykori vár helyét. A Békavárból mára már csak pár sáncmaradvány maradt meg, valószínűleg az 1700-as évek elején rombolták le teljesen, majd a század végére már a romjai is eltűntek. Ám a mocsaras helyszínt még így is kalandos felkeresni: akár gyalog, akár kerékpárral is körbejárhatod, a túra igazi kikapcsolódást nyújt a Zala-folyó csendes csobogását hallgatva.

Ha már itt jársz, érdemes megkóstolni a helyi borokat is! Keresd fel a falu közepén álló csaknem 300 éves Széchényi Pincét, amit teljes egészében családi vállalkozásként üzemeltetnek. 

Ezután folytasd utad a Kis-Balaton felé, ahol a mocsárvilág és a Zala-folyó között Zalavárt találod. 

A mocsaras vidéken fekvő település várának  helyén egy emlékpark található, ami kihagyhatatlan élményt nyújt a természeti környezettel. Itt többek között megtalálod a Kis-Balaton Házat, a Zalavári Bencés Apátság templomának romjait, a Milleniumi Emlékművet, ami már messziről Makovecz Imre építészeti stílusát tükrözi.

Ha egy kis élményre és történelmi legendákra vágysz, akkor ne hagyd ki a 3D-s animációt és makettet, amely a környék és a várkomplexum történetét mutatja be. Gyerekekkel is élmény a park, könnyen körbejárható és játszótér is található itt. Az emlékhely hétfőnként zárva van, keddtől szombatig 10 és 18 óra között várja a látogatókat az újranyitás után.

Zalavár
Zalavár

Így közelítheted meg

Szentgyörgyvártól csupán 15 perc autóval, busszal pedig a 6375-ös járatra kell felszállnod, majd Sármelléken átszállni a 6375-ös Keszthely felől érkező járatra és 30-45 perc alatt ott is vagy (viszont kövesd figyelemmel a menetrendet, mert a buszok itt ritkán járnak).

Ha még több kalandra vágysz keresd fel a közelben található Diás-szigetet is, ahol, ha időben lefoglalod az idegenvezetést páratlan kincsekre lelhetsz a Kis-Balaton vidékén evezve. Ugye már kedvet is kaptál?

TIPP:

A közeli Zalacsányban is volt két vár. A nyomokat a mai napig meg lehet találni: az egyiket a horgásztótól délkeletre, a másikat pedig délnyugatra találod az erdő mélyén. Emellett sok más érdekességet fedezhetsz fel itt. Érdemes megjárni a Körtvélyesi tanösvényt, amely 3km-en keresztül mutatja be a helyszínen folyó erdőgazdálkodást és a helyi természeti értékeket. Ha kocsival jössz, hagyd az autót a Petőfi utca környékén, mivel a Szabadidőpark területére nem lehet behajtani kocsival. Ha pedig egy kis retró hangulatra és finom ételre vágysz mindenképp térj be a helyi Rózsa büfébe is. 

fotó: Bakos Imola, Adorján Flóra, Pocsai B. Ábel

A cikket írta:

Oszd meg másokkal is!

Share on facebook
Share on pinterest
Share on email
Share on whatsapp
Share on reddit

Legfrissebb cikkeink

Történetek, amik szintén tetszeni fognak

Ahol megannyi kincs vár még rád...

Ahogy sokan mások mi is használunk úgynevezett cookie-kat (sütiket).
Ennek oka, hogy szeretnénk folyamatosan fejleszteni az oldalt és egyre jobb és jobb böngészési élményt biztosítva Neked! Ha szeretnéd megismerni a süti receptjét -vagyis a cookie szabályzatot-, itt eléred annak részletes leírását.