Január 17-e a zalaiak hatalmas örömére meghozta az idei év első igazi havazását. Legalábbis Várvölgyön, ahol a hófelhők dundi hópelyhekkel ajándékozták meg az alig ezres lélekszámú piciny települést és környékét.
A Szeretünk Zala csapatának sem kellett több, reggel már húztuk is a hótaposónkat, hogy nyakunkba vegyük az erdőt még mielőtt a sűrű hófelhők meggondolnák magukat. Na és persze vasárnap reggel még a hókotró gépek és a sószóró helyiek is csak ébredeznek, mielőtt „munkába” állnának, így szinte biztos volt, hogy a kirándulás alatt az aszfalt látványa elmarad.
A településre két irányból, Keszthely és Lesencefalu/Tapolca felől érkezhettek. Ha a Balaton fővárosából éritek el a Várvölgy táblát, akkor az impozáns, míves homlokzatú, macskalépcsős, szürke-fehér épület, a kertjében magasodó öreg diófával üdvözöl Benneteket.
Ez a Szent Domonkos vendéglő, amelynek a körülötte lévő hótakaró varázslatos látványt kölcsönöz ilyenkor télen is.
Bár az étterem kedves és figyelmes vendéglátását egy ideig még nélkülöznünk kell, azért van, ami még ezekben az időkben sem változik! Mégpedig a vendégszeretet, amelyből most is kaphattok egy falatnyit, ha elvitelre kéritek az ebédet.
Ajánljuk a Szent Domonkos vendéglőről készült riportunkat is: Vendéglő a „világvégén”
Ha pedig az ellenkező irányból érkeztek, mondjuk az Országos Kéktúra útvonalán, akkor ejtsétek útba a Gurumlai Családi Borház pincéjét is, ahonnan tiszta időben meseszép kilátás tárul elétek a Balaton-felvidék öreg Tanúhegyeire. Sűrű hóesésben pedig gyönyörködehettek a rendezett sorokban álló szőlőben.
Ha szerencsétek van, akkor a várvölgyi borászt a birtokon találjátok és szuvenírként vihettek haza néhány palackkal a zamatos várvölgyi borból is. Friss információink szerint februárban már a 2020-as évjárat is kapható lesz!
Ismerjétek meg a várvölgyi borász történetét: Gurumlai Családi Borház: A fahordóktól az acél tartályokig
A békés hóesésben büszkén magasodó várvölgyi vendéglőtől aztán búcsút intettünk és haladtunk tovább a település központja, az alsózsidi falurész felé.
A Szent Domonkos templom sárga épületét és harangtornyát már Várvölgy határa előtt kiszúrtuk.
Mint egy féltve őrző szem, úgy bukkant elő a fák takarásából és csalogatott minket egyre közelebb és közelebb.
Tudtad? A helyiek által „alsózsidi templomnak” is becézett Árpád-kori épület már a 14. század elején állt és egyes források szerint itt őrzik az ország egyik, ha nem a legöregebb harangját.
Miután kigyönyörködtük magunkat, az erdő felé vettük az irányt. Az alsózsidi műút egyszercsak hepe-hupás földútra vált, ahonnan kezdődik a zalaiak által oly jól ismert „hegy”-ek birodalma, a telek, a föld, ahová sokan még ma is földet művelni, kertészkedni, szőlőt termeszteni, mások pihenni és friss levegőt szívni járnak.
Egyetemi éveim alatt, és van, hogy még ma is, gyakran kell pontosan megmagyaráznom a válaszomat arra a kérdésre, hogy „Mit csináltál otthon hétvégén?”. Hát kimentem a hegyre!
A hegy egyébként a Szebike lábánál van, ami már a Bakony délnyugati csücskét képezi és a Tátika mellett a térség legismertebb kis bazaltvulkánjai közé tartozik.
A több millió évvel ezelőtti vulkáni tevékenységet még ma is tetten érhetitek, ha az erdőben kirándultok.
Tipp: Várvölgyről a piros kereszt, majd az Országos Kéktúra kék jelzését követve eljuthattok a Tátikához.
A Kéktúra zalai szakaszának látnivalóiról pedig itt olvashattok bővebben: Mit nézz meg az Országos Kéktúra zalai szakaszán?
Ilyen a hófehér téli varázslat.
Zalából, szeretettel
