Fotót készítette:

Adorján Flóra – Szeretünk Zala

Festetics fasor – Séta a több száz éves feketefenyők alatt

A Keszthely és Fenékpuszta között húzódó, mintegy 6 kilométeres, feketefenyők alkotta sétányon egykor főurak lovaskocsiztak.

Ismertető

A Festetics fasor Keszthely és Fenékpuszta között húzódó, mintegy 6 kilométeres, feketefenyők alkotta sétány, amely ma a nordic walkingosok, a kutyasétáltatók, helyiek és turisták egyik kedvenc kirándulóhelye. Séta, futás, bringázás… Bármilyen is célból is érkezel az alléra, a látványra örökre emlékezni fogsz.


A Festetics fasor egy hangulatos allé Keszthely város szélén, amelyet Festetics Tasziló álmodott valósságá. A földút valaha a Festetics-kastélyt kötötte össze a fenékpusztai uradalommal. A kettős fasor alatt sétálva az egykori főúri kocsikázások világába csöppenhetsz és ha megnézted a Festetics-kastély Hintómúzeumát, akkor könnyen magad elé képzelheted a 18-19. századi életet.

A feketefenyők árnyékában elhaladsz a Szendrey-telep mellett, majd a 71-es utat átszelve a Fenékpusztai Majorsághoz és a római kori romokhoz érkezel.

Szeretünk Zala tipp

A Fenyves allé mellett találod a Szendrey Júlia emlékszobát is, ami a költő- és írónő szülőházában kapott helyet.

Megközelítés 

Az allé Keszthely, Georgikon utca végénél, az Alsópáhokra vezető útról érhető el.

Praktikus információk

  • Nyitvatartás: A fasor szabadon látogatható az év bármely szakában.
  • Parkolás: Ingyenes parkolóhelyek a fasor elejénél.
  • Ajánlott felszerelés: Érdemes zárt cipőben érkezni, mert az allé közötti út nincs leaszfaltozva.

Közeli látnivalók

Teréz anya-kilátó – A legszebb Zala-völgyi naplementéhez

A zalaköveskúti dombtetőről Kelet-Zala hullámzó lankái, környékbeli várak és tiszta időben még a zalaszántói Béke Sztúpa is feltűnik.
Cserszegtomaj egyik büszkesége, a totyakos körte is otthonra talált itt - Cserszegtomaj Tündérkert

Cserszegtomaji Tündérkert – Régi gyümölcsfajták, élő hagyomány

A Szent Anna-kápolna szomszédságában megbúvó gyümölcsöskert nem mesebeli lényeket, hanem évszázados magyar tájfajtákat őriz.
tilaji Remetekert

Tilaji Remetekert – Csendhely, Makovecz harangláb, forrás az erdő mélyén

A tilaji Remetekert egy erdőrezervátumban található búcsújáróhely, ahol egy Makovecz-haranglábat, kápolnát és csendhelyet találsz.
Szentháromság kápolna Becehegy Balatongyörök

Szentháromság-kápolna – Ékszerdoboz a Balatonnál

A nádtetős présházak, virágos kertek és végtelennek tűnő szőlősorok ölelésében álló kápolnát idilli hangulat övezi.

Festetics-kilátó – Körpanoráma a Balaton fővárosa felett

A Festetics-kilátó a gyenesdiási Nagymező közelében kiváló célpont erdei kiránduláshoz és piknikezéshez.

Legújabbb cikkek a Szeretünk Zala Magazinban

Ahogy sokan mások mi is használunk úgynevezett cookie-kat (sütiket).
Ennek oka, hogy szeretnénk folyamatosan fejleszteni az oldalt és egyre jobb és jobb böngészési élményt biztosítva Neked! Ha szeretnéd megismerni a süti receptjét (vagyis a cookie szabályzatot) – itt eléred annak részletes leírását.