Fotót készítette:

Adorján Flóra – Szeretünk Zala

Récéskúti bazilika romjai – A magyar államalapítás korának szakrális öröksége

Ha Te is odavagy a történelemért és mmegnéznél egy eldugodt építményt, akkor itt a helyed!

Ismertető

A Zalavár közelében, a Kis-Balaton északi peremén elhelyezkedő Récéskúti Bazilika romjai a 11. századból származnak, és István király uralkodásának idejéből maradtak ránk. A helyszín különleges atmoszféráját a környező nádasok és a tisztásra vezető gyalogút adja, ahol egy ősi szentély maradványai tárulnak fel előtted.

A Récéskúti Bazilika helyén már a 9. század közepén is szláv település állt, melynek emlékeit ma is őrzik a leletek. A templomot István király építtette, de előtte már két faszerkezetes templom is állt a területen. A bazilikát a 13. században két toronnyal bővítették, majd a 15. században védelmi célokra erődszerűen megerősítették. Végső pusztulását a török háborúk idején szenvedte el, 1702-ben császári parancsra felrobbantották.

Szeretünk Zala tipp

A récéskúti romok különleges hangulata és a tisztás nyugalma miatt ideális hely egy történelmi sétához. A látogatást érdemes összekötni a Kis-Balaton Házzal és a Makovecz Imre által tervezett Milleniumi emlékmű megnézésével.

Érdekesség

A bazilika keleti szentélye három félköríves fülkével zárul, nyugati része karzattal és lépcsőtoronnyal tagolt. A templom alapfalai közt még ma is látható a keresztelőkápolna padlózata, és feltárták az alatta fekvő két korábbi, fából készült templom nyomait is. Az építészetileg az Adria-menti és észak-afrikai templomokkal rokon stílusú bazilika ritkaságszámba megy a térségben.

Megközelítés

Zalavár felől Zalaszabar irányába tartva, egy kis tábla jelzi a bazilika romjaihoz vezető letérőt. Innen kb. 10 perces gyalogút vezet a tisztásra.

GPS-koordináták: 46.666643, 17.141822.

Praktikus információk

  • Szabadon látogatható
  • Mivel a romokhoz földút vezet, érdemes zárt cipővel készülni.

Közeli látnivalók

Zalavári Történelmi Emlékpark

Zalavári Történelmi Emlékpark – A mocsárvár titkai

A Kis-Balaton nemcsak természetvédelmi, de történelmi jelentőséggel is bír. Ékes példája ennek Mosaburg, vagyis a Mocsárvár.
Szentháromság kápolna Becehegy Balatongyörök

Szentháromság-kápolna – Ékszerdoboz a Balatonnál

A nádtetős présházak, virágos kertek és végtelennek tűnő szőlősorok ölelésében álló kápolnát idilli hangulat övezi.
Zalakarosi Parkerdő

Zalakarosi Parkerdő és Csiga-túra tanösvény – Lassíts le!

Lassíts le a Csiga-túra tanösvényen, és merülj el a Zalakarosi Parkerdő bükkerdejének varázslatos világában!

Festetics-kilátó – Körpanoráma a Balaton fővárosa felett

A Festetics-kilátó a gyenesdiási Nagymező közelében kiváló célpont erdei kiránduláshoz és piknikezéshez.

Szépkilátó – A Balaton ikonikus panorámája

Balatongyörök és a Balaton egyik legnépszerűbb kilátópontja, ahol a tájat szemlélve megértheted, miért rajongott érte Eötvös Károly és Egry József.

Bél Mátyás-kilátó – Panoráma a Balaton-felvidéktől a Keszthelyi-öbölig

A kilátó felkeresése könnyed kirándulást ígért, amihez felejthetetlen látvány párosul.

Legújabbb cikkek a Szeretünk Zala Magazinban

Kocsonya egy zalai konyhából

Téli ínyencségek nyomában – A kocsonya

Habár a kocsonya a közkedvelt és a megtűrt ételek libikókáján egyensúlyozva próbál évről évre ott lenni a téli asztalok közepén, mégsem mehetünk el mellette. És nem is akarunk!

Ahogy sokan mások mi is használunk úgynevezett cookie-kat (sütiket).
Ennek oka, hogy szeretnénk folyamatosan fejleszteni az oldalt és egyre jobb és jobb böngészési élményt biztosítva Neked! Ha szeretnéd megismerni a süti receptjét (vagyis a cookie szabályzatot) – itt eléred annak részletes leírását.