Fotót készítette:

Adorján Flóra – Szeretünk Zala

Sényei Kemencekápolna – és az ország egyik legnagyobb zászlaja

A Zala-völgy egyik kihagyhatatlan látnivalója a Kemencekápolna, amely mellett az ország egyik legnagyobb nemzeti zászlaját lobogtatja a szél.

Ismertető

Sénye aprócska zsákfalu, amelynek szőlőhegyén egy nem mindennapi kápolna áll: ez a Kemencekápolna. A fehérre meszelt, göröngyös falú épület elsőre egy búboskemencére emlékeztet, de valaki kucsmához és kashoz is hasonlíthatja. 

Nem úgy, mint a megálmodóját, Vadász Györgyöt, akit a történet szerint egy tyúkól ihletett meg. 

Az ökumenikus kápolnánál járva emberi szót alig hallani, madárdalt és a természet csendjét viszont annál inkább. Napos, tiszta időben a kilátás is szép: a távolban feltűnik  a Meleg-hegy és a Rezi vár, a Kovácsi-hegy és a Béke Sztúpa is felvillan.

Szeretünk Zala tipp

A Zala-völgyben két másik unikális templomot nézhetsz meg. Kallósdon az Árpád-kori Szent Anna-kerektemplomot találod, a Zala folyó partján pedig a Kustányi romtemplomot.

Megközelítés

  • Autóval:
    • Zalaszentlászlóról indulva az Aranypatak Vendéglő mellett található hegyi útra kell fordulni.
    • Sényéről pedig a templomtól vezető meredek hegyi úton közelítheted meg a kápolnát.
  • Kerékpárral: A kápolnát kerékpárral is felkeresheted Sénye és Zalaszentlászló irányából is. A hegyi utak jól karbantartottak, viszont számíts rá, hogy egy rövid szakaszon meredek emelkedőt kell leküzdeni. 
  • Gyalog: A Kemencekápolnát a sárga kereszt jelzésű túraútvonal érinti.

Praktikus információk

  • Nyitvatartás: A Kemencekápolna területe szabadon látogatható.

Közeli látnivalók

Noé Borház Dötk

Noé Borház, Dötk – Időutazás a zalai szőlőhegyek múltjába

Dötk aprócska településére a Noé Borház meglátogatása végett érdemes betérni, ahol egy több mint 200 éves boronapincét és magyar szőlőfajta génállományt nézhetsz meg.

Deák-kút – A haza bölcsének nyomában Kehidakustányban

A kút körüli csend és nyugalom tökéletes alkalmat kínál egy kis pihenésre és elmélkedésre – pont úgy, ahogy Deák Ferenc is tette egykor.

Kustányi romtemplom – Csendhely a Zala partján

A templom közelében csendesen folyik a Zala, az erdőben madarak csiripelnek és Te egyből megérted, miért laktak itt egykor remeték.

Szent Anna-kerektemplom – Falu dombján Árpád-kori emlék

A Zala-völgy ikonikus látnivalója a kallósdi kerektemplom, ami a falu temetődombjának tetején ékeskedik.

Gyümölcsoltó Boldogasszony-templom – Árpád-kori időutazás

A premontrei szerzetesrend számára épült templom festett falképeivel és díszes oszlopfőivel művészeti és történelmi szempontból is értéket képvisel.

Legújabbb cikkek a Szeretünk Zala Magazinban

februári programok Zala megyében

A legjobb februári programok Zalában

Február a farsangi mulatságok, a vidámság és a télbúcsúztatás időszaka, amikor a hagyományok és az ízek találkoznak a közösségi élményekkel.

Ahogy sokan mások mi is használunk úgynevezett cookie-kat (sütiket).
Ennek oka, hogy szeretnénk folyamatosan fejleszteni az oldalt és egyre jobb és jobb böngészési élményt biztosítva Neked! Ha szeretnéd megismerni a süti receptjét (vagyis a cookie szabályzatot) – itt eléred annak részletes leírását.