Mintha nem is ezen a világon járnék. Amikor megláttam az égig érő sziklatömböket, a közte kanyargó szűk utat – ami néha egy akadálypályához hasonlított – szinte tátott szájjal bámultam felfelé, közben pedig igyekeztem nem hasra esni az előttem fetrengő kődarabokon. A Nagygörbő és Vindornyaszőlős között húzódó Bazaltutcában nemcsak a lábad elé, de a fejed fölé is érdemes nézni. Sőt! A hátad mögé is pillants néha. Ki tudja? Lehet, hogy a likak vadlányai még ma is köztünk élnek.
Vindornyaszőlős Bazaltutcája valójában sokkal inkább egy mesés vidék, mintsem egy hidegrázós mozifilm helyszíne. Páratlan földtani képződmény, ahol “berendezett” barlangokat, mély hasadékokat, magas bazaltoszlopokat és “táncoló” kőmonstrumokat találunk Keszthelytől mindössze 20 km-re.
Zala megye 7 csodájának egyike
A Kovácsi-hegycsoportot a Keszthelyi-hegység részeként tartjuk számon. Amíg a Világosvár tetején, a bükkösök ölelésében Európa legnagyobb buddhista szentélyének, a Béke Sztúpának az energiájában fürdőzhetünk, addig a nyugati oldalon Zala megye csodáját, a Bazaltutcát fedezhetjük fel.
A térség vulkáni tevékenységének köszönhetően létrejött Kovácsi-hegy körülbelül 6 millió éves múltra tekint vissza. A benne kanyargó kőfolyosó és Vadlán-lik pedig az évezredek során alakult ki. A vulkanikus kőzet a szél kitartó munkájának és az altalaj süllyedésének hatására megrepedezett, a függőleges repedések mentén pedig kibillent. Az így létrejött 5-15 méteres oszlopok, valamint kisebb-nagyobb üregek között bóklászva egyből megértjük a természet valódi erejét.

Titkok, legendák, különös lények otthona
A nagy magasságokba törő bazaltoszlopok misztikus történeteket őriznek. A Vadlányok legendája is pont ilyen.
Az elbeszélés szerint egyszer, valamikor régen élt egy leány a Kovácsi-hegy környékén, aki szerelmes lett egy szegény legénybe. A szép lány szülei a frigyet nem nézték jó szemmel, ám örömöt színlelve elhívták magukhoz a fiút vendégségbe. Miután a szülők a legényt jól megetették és borral megitatták, a ház ura kihívta magával az istállóba, mondván, hogy megmutatja neki a jószágokat. Az istállóban azonban zsandárok várakoztak rá, és a gazda kérésére eltették láb alól. Amikor a lány megtudta apja gaztettét, hatalmas fájdalmában világgá futott. A szörnyű eset óta a falubeliek a lányról semmit sem tudnak, ám a közeli erdőből, a fák mélyéről éjszakánként keserves leányéneket hallanak.
Akár hiszünk a mesében, akár nem, ha elég bátrak vagyunk, a Vadlány-likba túránk során bekukkanthatunk. A Keszthelyi-hegység négy barlangja közül a vindornyaszőlősi az egyik, ami a Bazaltutcával egy időben keletkezett és akik jártak benne mind azt mondják, hogy igencsak takaros:
“Van ennek a hegynek egy benyilója a sziklaországba, ahová bebocsájtkozva az ember egy barlangot talál, amelynek a berendezése tényleg emberi munkára vall. Van a barlangban valóságos kőtűzhely, kőágy, kőasztal, kőpad…”

Legismertebb állandó lakosai jelenleg az éjszaka aktív denevérek, akiknek úgy hiszem főzőfülkére nincs szükségük, ám tökéletes búvóhelyet találtak odabent.
A helyiek hol Vadlán-likként, hol Vadlány-barlangként, vagy Savanyú Jóska tanyájaként hivatkoznak rá. Elnevezése már önmagában is arra utal, hogy hosszabb-rövidebb időre emberek is bérbe vették a barlangszobát.
Indulás Vindornyaszőlős Bazaltutcájához
Az érdekes sziklaformációkat több irányból is könnyen meg lehet közelíteni attól függően, hogy milyen hosszú vagy éppen kalandos túrára indulnál. A két rövidebb túrát (4 és 8 km-es körséta) Vindornyaszőlős vagy Nagygörbő között tehetjük meg, hiszen a települések között majdnem félúton érhető el a zalai kanyon.
Töltsd le a túraútvonalat itt! >>

Tipp:
Amíg Vindornyaszőlősön naponta több autóbusz is megfordul (Keszthelyről munkanapokon jelenleg 11 db), addig Nagygörbőre már ritkábban jár tömegközlekedés. Emiatt érdemesebb talán az előző településről indítani a kirándulást.
Mi most egy hosszabb utat választottunk, ami Zalaszántóról indul, a Béke Sztúpához vezető bekötőút lábánál lévő pihenő- és parkolóhelyről. Ha Te is innen indítanád a túrát, akkor számolj azzal, hogy az útvonal hossza kb. 12 km, így akár egy egész napos program is kerekedhet belőle.
A túraútvonalat innen tudod letölteni.>>


Tipp:
Az autó helyett a tömegközlekedés is jó megoldás. Ebben az esetben plusz 7 km-rel kalkulálj a zalaszántói buszmegállótól és vissza.
Zalaszántótól tehát egy erdészeti úton (sorompó is jelzi) vágtunk neki a gyalogtúrának, amelynek a végén balra fordulva vetettük bele magunkat a magas bükk- és tölgyfák közé.

A környék első jelentősebb látnivalója a zalai Holló-kő sziklás kilátó, ahonnan a szemközt magasodó Rezi várára nyílik elképesztő panoráma. Ezt követik a Rakottyás-tavak, amit egy jó adag kíváncsisággal és kitartással lehet csak megtalálni. A tavak körül az idők során sűrű bozótos nőtt, ami megfelelő menedék és élőhely az állat- és növényvilág számára.

A kitérő után egy futó alak jelzi majd, hol kell letérnünk a kőfolyosó felé. Itt az ösvény Vindornyaszőlős üresen kongó bazaltbányájának peremén halad tovább. A fakorlát mellett mi is elidőztünk egy kis ideig, mert az ember akarva-akaratlanul is elképzeli az egykor itt dolgozó bányászok mindennapjait.
A körtúra visszafelé tartó szakaszán lentről is érinteni lehet a bányát, így belülről is megtapasztalható annak mélysége.

Miután elképzeltük a bányában töltött mindennapok hangulatát, végre megpillantottuk a zöld mohával borított bazaltsziklákat. Árnyas fák, hűvösen friss levegő, és egy erdei pihenőhely tárult elénk a bazaltrengeteg tetején.
Minden vándor álma ez a hely!
Az oszlopok tetejéről a sárga jelzésen és az ingatag kövek akadálypályáján juthatunk le a folyosóhoz. A kisebb-nagyobb bazaltlemezek néhol mozognak, figyelj a lábad elé!

Az út itt csatlakozik a Vindornyaszőlősről induló Buruczky Ferenc tanösvényhez, aminek névadója egyébként a környék nagy tudású, természetvédő meteorológusa volt.
A 200 méter hosszú sziklafolyosó, a Vadlánlik, a Buruczky Ferenc tanösvénnyel és a közelben fekvő Rakottyás-tóval a Balaton-felvidéki Nemzeti Park fokozottan védett területe. Páratlan természeti kincseknek ad otthont, aminek megéri a csodájára járni.

Vindornyaszőlős környékének további látnivalóiról se feledkezz meg
A Vindornya-láp egy tőzeglápos terület, ahol védett madarak, rovarok és növények sokasága él. A berekben található az Égigérő fa is. A láp egy részén vezet végig a Vidra-tanösvény, ami gyerekek számára ad remek alkalmat a lápvilág titkainak megismerésére.
A közelben vezet az Országos Kéktúra útvonala, ahol a zalai panorámát többek között a Tátika várából bámulhatod. A Keszthelyi-hegységben pedig számos kilátót kereshetsz fel, ahol a Balaton látványa nyűgöz le.
fotó: Adorján Flóra – Szeretünk Zala
A cikk 2021.04.22-én jelent meg először.