Tőzike - Lenti Parkerdő

Lenti Parkerdő, ahol tavaszi virágözön vár 

Tőzike - Lenti Parkerdő

A Kerka patak menti Lenti Parkerdő már kora tavasszal virágba borul, hogy aztán egymás után kápráztassa el a látogatókat az egyre színesedő virágok látványával. Kezdetben hófehér tőzike és hóvirágmező csal mosolyt az arcokra – végre itt a tavasz felkiáltással! -, később a szellőrózsák, majd a rózsaszínes-lilás-kékes keltikék és az igen ritka kockás liliom bontja szirmait. 

A Lenti Parkerdő Lenti keleti határában, a várost elhagyva a 75-ös úton Nova felé haladva található, ami egy kisebb erdei lehajtón érhető el. Az autók számára néhány parkolóhely található itt, de szép időben kerékpárral és gyalogosan is jól megközelíthető. A Zalaerdő gondozásában lévő parkerdő a folyamatos nyitva tartásnak köszönhetően minden évszakban szabadon látogatható, de a terület a tavaszi virágzás idején a leglátványosabb.

Tőzike és hóvirágmező amerre a szem ellát

Az enyhe tél és a tavaszias időjárás gyakran korán előcsalogatja a tőzike és hóvirág bokrokat. Míg előbbi általában februárban bontja szirmait, addig utóbbi esetében az sem ritka, hogy már januárban előbújik föld alatti hagymájából. Az első vadvirágok idén február második felében már megmutatták szirmaikat, lágyan ringatózva a még kopár ligetes erdőben. 

Tőzike - Lenti Parkerdő
Tőzike virágzás a Lenti Parkerdőben

A Lenti Parkerdő közvetlenül a Kerka patak mellett fekszik. Mielőtt a patak folyamát szabályozták volna, az minden évben a csapadékosabb hónap után, tavasszal elöntötte a területet. Ennek köszönhetően mára többezernyi tőzike és hóvirág telepedett meg itt, mivel ezek a virágok a vizenyős, ártéri ligeterdőkben érzik igazán jól magukat. 

Fontos!

A tőzike és a hóvirág is védett növény, a természetben, vadon növő kikeleti hóvirág természetvédelmi értéke: 10 000 Ft szálanként, a tavaszi tőzike természetvédelmi értéke 5 000 Ft szálanként. 

Hóvirág - Lenti Parkerdő
A tél végi, kora tavaszi napnak bókolgató hóvirágok jól érzik magukat a Lenti Parkerdő üde erdejében.

Csábító a virágok sokasága, de mivel mindkét növény védett, ezért fokozott figyelmet és óvatosságot kíván a kirándulóktól. A legegyszerűbb, ha a kiépített tanösvényen haladsz, így biztosan nem lépsz rá, nem teszel kárt benne, ezzel segíted azt, hogy évről-évre megcsodálhasd ezt a pompás tavaszi virágzást.

Igen, mi is emlékszünk még arra, hogy gyerekkorunkban csokorszámra szedtük a hóvirágot, és nőnapra is legtöbbször azt kaptunk az iskolában a fiú osztálytársaktól, azonban mára ez megváltozott. 

Sem kiásni, sem letaposni, sem gyűjteni nem szabad!

Marad a látvány, ami viszont így minden évben velünk marad és minden tavasszal lelkes kíváncsisággal várhatjuk az első virágok megjelenését. 

A Vadvirág Tanösvény sok-sok ismerettel gazdagíthat

A Lenti Parkerdőben gondozott, kiépített másfél kilométeres tanösvény jelzi az utat, merre érdemes menni, hogy a legtöbb tőzike és hóvirág kerüljön a látókörünkbe. Igazán nem is kell mást tenni, mint követni az ösvényt, andalogni az úton, néha megállni és gyönyörködni a hófehér virágmezőben. 

No és elolvasni a kihelyezett ismeretterjesztő táblákat, amelyek részletes és látványos grafikával mutatják be a Parkerdő élővilágát. 

A tanösvény Natura 2000-es védettség alatt álló tölgy-kőris-szil ligeterdőn vezet keresztül.

Az interaktív tájékoztató táblák és kialakított pihenők kicsik és nagyok kedvencei. Minden évszakban érdemes sétálni itt egyet, azonban kétségkívül a kora tavaszi virágzás csábítja ide a legtöbb látogatót. 

Vadvirág tanösvény
A Vadvirág Tanösvény színes táblái bemutatják a növény- és állatvilágot.

A mocsári kockásliliom is megmutatja magát a Lenti Parkerdő tavaszi virágözönében

A botanikai érdeklődésű ínyencek a tőzike és a hóvirág elvirágzása után sem maradnak színes látnivaló és lencsevégre kívánkozó növények nélkül, ha Zalában járnak.

Márciusban a tavaszi szellőrózsa, majd az ujjas és odvas keltikék ontják virágaikat. Továbbá abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a Lenti Parkerdő a különlegesen ritka mocsári kockásliliomnak is otthont ad.

Tudtad?

A mocsári kockásliliom vagy kockás kotuliliom Magyarországon ártéri rétek, lápos erdős sávok védett hagymás évelő növénye, eszmei értéke: 50 000 Ft.

Lenti Parkerdő - Kockás liliom
Páratlan látványt nyújt a kockásliliom.

Ahogy a neve is mutatja, a virág kockás mintázatú szirmaival  páratlan látványt nyújt. Magassága eléri a 10-20 centimétert, mivel március végén, áprilisban már dúsabb az aljnövényzet, így nem mindig könnyű észrevenni. Figyelmesen és türelmesen sétálva a Lenti Parkerdőben akár 20 cm körüli példányra is bukkanhatsz. 

Többféle népi elnevezése ismert ennek a virágnak. A változatos nevek a növény formájára és színére utalnak: kockaliliom, fekete tulipán, kongóvirág, konyócska, szemvirág, mezei kisasszony. Néhol viszont a termőhely miatt hívják kotuliliomnak – kotu = tőzeg – a vizes termőhelyre utalva, vagy bíbic virágnak – mivel a bíbic madár vizes élőhelyeken költ.

Szeretnél további tőzike és hóvirág mezőket megcsodálni a legpompásabb virágzás idején? Olvasd el térképes ajánlónkat, ahol Zala vármegyei lelőhelyeket gyűjtöttünk össze.

A Lenti környéki látnivalókról pedig ebben a cikkben kapsz információkat.

fotók: Márton Anikó, Adorján Péter, Patkós stúdió

A cikk 2023.02.26-án jelent meg először.

Oszd meg másokkal is!

A cikket írta:

Ahogy sokan mások mi is használunk úgynevezett cookie-kat (sütiket).
Ennek oka, hogy szeretnénk folyamatosan fejleszteni az oldalt és egyre jobb és jobb böngészési élményt biztosítva Neked! Ha szeretnéd megismerni a süti receptjét (vagyis a cookie szabályzatot) – itt eléred annak részletes leírását.