Van egy hely Zalában… egy hely, amit Göcsej néven ismerünk, ahol magadba szívhatod a klasszik göcseji életérzést, feltöltődhetsz és a szívedben egy kis emléket haza is vihetsz. Nevében a védjegye: A Göcseji Dombérozó kulturális randevú immár 9. alkalommal hívja egybe az egy-ügyűeket, akiknek egy ügyük van: jól érezni magukat e mesés, lankás tájon, miközben nem feledkeznek meg a hagyományőrzésről és értékteremtésről sem. Most hoztunk 5 ikonikus helyszínt, melyeket felfedezve Te is részese lehetsz a göcseji életérzésnek.
Kezdjük az elején – Mit csinál az, aki dombérozik?
Ha most hallod-olvasod először ezt a kifejezést, engedd meg, hogy némi magyarázattal szolgáljunk: dombérozni annyit tesz, találkozni. Találkozni elsősorban önmagaddal, a hétköznapok rohanásából kilépve, elfedve bút-bánatot, megérkezve a göcseji tájba és megélni azokat a pillanatokat, melyeket csak a Dombérozó nyújthat.
Becsvölgye – Mindennek kezdete
Első helyszínünk nem is lehetne más, mint a Dombérozó lelke, a szívközpont, Becsvölgye. Ez a csodás, 770 lelket számláló falu az otthona a térségi kulturális randevúnak.
A Dombérozó 10 napjából az elsővel mindjárt innen indulunk, a megnyitó napja nem is lehetne színesebb.
A göcseji dombok lankái között, egy árnyat adó öreg hársfa alatt újra életre kel a táj szelleme – 2025. július 11-én elstartol a IX. Göcseji Dombérozó Becsvölgyén, a Barabásszegi Turista Pihenőhelynél. Ez a nap valódi időutazás és közösségi élmény, ahol múlt, jelen és jövő találkozik – sparhelten rotyogó göcseji ételek illata, népdalok, és a helyi kultúra őrzőinek szavai veszik körbe a látogatókat.
A Dobbantó napja igazi ünnep: beszélgetések örökségről és gyümölcsfajtákról, koncert, népi játékok, tábortűz, és minden, ami Göcsej szíve-lelke. Babits szavaival: „a világot nem szegényíteni kell, hanem gazdagítani” – és ezen az estén mindannyian gazdagabbá válhatunk.

Nova – ki mint vet, úgy arat
A zalaiak közül bizonyára rengetegen ismerik a Göcseji Aratónapokat. Hogy teljes legyen a kör, a dombérozóból sem maradhat ki ez az esemény.
Képzeld el, hogy eleink, nagyszüleink kézikaszával aratták le a nemes gabonát, s ez az esemény hozta magával a közösség magától értetődő összefogását is.
Kora reggel, még a nagy melegek előtt indultak a férfiak és az asszonyok a földekre, megfent, éles kézikaszával, hogy majd learatva a búzát, azokat kévébe kötve, később cséplésre előkészíthessék.
A Göcseji Aratóverseny idén ünnepli 36. születésnapját. Egészen különleges élmény látni, ahogy hagyományőrző csapatok sokasága készül és indul a versenyen, arat, kévébe köt, egykor még cséphadart is, majd következik az aratási étel-és italbemutató, melyet szintén zsűri osztályoz.

Torda-hegyi varázslat
Július 17-én ismét megnyílik a Megálmodta-lak portája Babosdöbrétén, hogy egy különleges nyáresti találkozásnak adjon otthont. A Torda-hegy tetején irodalom, zene és lélekemelő beszélgetések fonódnak össze a lemenő nap fényében. A vendégek között köszönthetjük Tóth Renáta könyvtárigazgatót, Buza Beáta újságírót és Berkes Dániel zenészt, míg a verseket Ecsedi Erzsébet színművész tolmácsolásában hallhatjuk. A beszélgetést és az este hangulatát Karáth Anita vezeti, aki egyúttal a házigazdája is ennek a bensőséges, varázslatos eseménynek. Piknikpléd, nyitott szív és egy csipetnyi kíváncsiság – ennyi kell csak, hogy kerek legyen az élmény.
Kustánszegi idill
Kustánszeg Göcsej szívében, a göcseji dombok között bújik meg, amely múltjával és természeti értékeivel egyaránt figyelemre méltó. A falu helyén valaha három nemesi település – Tompa, Gyertyánág és Szentiván – állt, de a török portyázások idején a lakosság biztonságosabb vidékre húzódott vissza. A mai település először 1542-ben bukkan fel az írásos emlékekben, Kustánosháza néven, utalva a falu történetében jelentős szerepet játszó Kustán nemesi családra. A 18. század végére kialakul a Kustánszeg név, amelyet máig visel.
Hagyományok útja, pörkölttorta készítés, séta a göcseji kivi ültetvényben, koncert a templomdombon – végtelenül színes, izgalmas és nagyon göcseji programok, mindezt egy településen belül. Ráadásul egy és ugyanazon napon!

A tájháznál hagyományos göcseji ételek készülnek, közben beleshetsz magába a házba is.
Ha mindig is érdekelt, hogyan készül a hagyományos lakodalmas pörkölttorta, most megtudhatod! A Parasza Faluház ad otthont ennek a különleges élménynek, ahol a grillázstortát nem csak kóstolhatod vagy megvásárolhatod, de betekintést nyerhetsz a készítési folyamatba is.
S ha mindez még nem elégítené ki Göcsej iránt érzett kíváncsiságodat, van még kettő ötletünk, mivel lehet teljes a kép.
Séta a kiviültetvényben? Naná! A házigazda személyesen vezet végig a sorok között, menet közben pedig megkóstolhatod az isteni kivilekvárt is.
A napot pedig egy szuper koncertélménnyel zárhatod, a kustánszegi templomdombon, stílszerűen a Kustan Adam Trio jóvoltából.
Mi ez, ha nem maga a tökéletesség? A részleteket megtalálod a Göcseji Dombérozó Programok menüpont alatt.

Az öreg hárs tövében – Teskánd, Szent Ilona-kápolna
A felsorolt élményajánlatok persze szabadon variálhatóak, de mielőtt búcsút vennénk, engedd meg, hogy hozzunk még egy nyár esti programot, lekerekítve a Dombérozót. Az utolsó nap estéjén, Teskándon, a Szent Ilona kápolnánál, az öreg hárs tövében naplementés, akusztikus élőzenés koncertélménnyel gazdagodhatsz.

Egy szó, mint száz, a Göcseji Dombérozó tehát rengeteg élményt kínál, csak győzz választani belőlük! Ott találkozunk!