hirdetés

Egy palack Zala – Hegyke, a Zalai Borvidék közösségi bora

Hegyke a Zalai Borvidék zászlósbora

Oszd meg másokkal is!

hirdetés

A Hegyke a Zalai Borvidék zászlósboraként vonult be a köztudatba, idén a harmadik tétel készül belőle, jelentősen nagyobb mennyiségben, mint korábban. A bírálatot április 12-én tartották, ahol a bírálók több tételt is kóstoltak, közülük pedig négy került ki „győztesen”. Az origó rendszerű bírálat eredményeképpen a 2023-as Hegykét palackozhatja a Dóka Éva Pincészet, a Keszler Birtok, a Mándli Borház, illetve a Tóth Pince.

Zalát fémjelző közösségi bor

„A Hegyke igazi közösségi bormárka: helyi borászok hívták életre azzal a céllal, hogy arcot, karaktert adjanak a Zalai Borvidéknek.” – írják a közleményben.

A Hegyke friss, üde és lendületes száraz fehérbor, gyümölcsös és virágillattal, a Zalai Borvidékre jellemző zamatokkal. Alapját a Kárpát-medencében őshonos, vagy otthonra talált fajták, mint például az Olaszrizling, a Furmint, a Hárslevelű és a Királyleányka, valamint a Keszthelyen nemesített fajták, a Cserszegi fűszeres, a Nektár, a Pátria, a Rozália vagy a Korona adják.

„A tételhez felhasználható fajták és a megcélzott borászati jellemzők a termőtáj adottságaival együtt biztosítják az évről évre elvárt magas minőséget. Legyen bár száraz forró, vagy éppen ellenkezőleg, hűvös, csapadékos a nyarunk, a Hegyke akkor is Hegyke lesz! Erre garancia a szigorú bírálati, kiválasztási rendszer, és nem utolsó sorban a zalai borászok tudása, elkötelezettsége a márka iránt.”

fogalmazott Tarsoly Róbert, a Dóka Éva Pincészet borásza.

A zalai zászlósbor készítésének különlegessége túlmutat azon, hogy a Zalai Borvidéken bárki elkészítheti. Ugyanis a folyamat a borászok közös munkáján alapul. Olyannyira, hogy a borkészítés során rendszeres szakmai összejöveteleket tartanak, megkóstolják egymás tételeit, javaslatot adnak egymásnak annak érdekében, hogy megszülessen az, amit Hegykének hívhatnak.

Bár az, hogy miből készülhet a Hegyke és milyen jegyeket viselhet szigorú szabályozáshoz kötött, mégsem beszélhetünk arról, hogy minden borász által kiadott évjárat tökéletesen megegyezik egymással. Abban benne van a palackozó borászat saját stílusa és a pince hagyományai is. Ez pedig megjelenik a palackok külsejében: a címkén a készítő borászat területének domborzati lenyomatát fedezhetjük fel.

„A Hegyke ízig-vérig lokálpatrióta, vagyis zalai”

Zalában mindenkinek van egy „hegye”. A közösségi bor elnevezését többek között ez ihlette, hiszen a zalai ember a hegyre „fönek és lenek” is megy, ami általában szőlőbirtokot, hétvégi házat, telket jelent. Itt ember és természet egymaga lehet. A „hegy” teret ad az alkotásra, így aztán a borkészítésre is.

A 2023-as évjáratú Hegykét hamarosan kóstolhatjuk. Vele nem csak egy bort kapunk, hanem a zalai életérzés egy icipici szeletét is magunkévá tehetjük.

Tudj meg többet a Zalai Borvidékről! >>

Kiemelt kép: Tánczos István

hirdetés

Ahogy sokan mások mi is használunk úgynevezett cookie-kat (sütiket).
Ennek oka, hogy szeretnénk folyamatosan fejleszteni az oldalt és egyre jobb és jobb böngészési élményt biztosítva Neked! Ha szeretnéd megismerni a süti receptjét (vagyis a cookie szabályzatot) – itt eléred annak részletes leírását.