A zalai dombok között megbúvó Zalacsány-Örvényeshegy újra összművészeti hétvégének ad otthont. Július 9. és 11. között zenével, irodalommal, színházzal, gyerek programokkal várja a kikapcsolódni vágyókat az Örvényeshegy Piknik, összhangban a természettel!
Engedd meg, hogy egy személyes történettel kezdjem: Három évvel ezelőtt 2018-ban az első Örvényeshegy Piknikről már csak a beszámoló cikket volt alkalmam olvasni. Akkor lemaradtunk egy fantasztikus, természetközeli könnyűzenei eseményről. Egészen pontosan arról, hogy Al di Meola a világ legjobb gitárosa a zalai dombok között zenélt.
El sem tudtam képzelni hogyan sikerült idecsalogatni, nemhogy kis hazánkba, de egyenesen Zalacsány külső területére, Örvényeshegy színpadára… 2020 nyaráig kellett várnom a válaszra. Ekkor végre eljutottunk Örvényeshegyre egy nyáresti akusztikus gitárestre, ahol pluszban remek borokat is kóstolhattunk. Megkérdeztem a pikniknek helyt adó Pálos Resort házigazdáit, Tamást és Nikit.
Tamás azt mondta, a válasz egyszerű: meghívni, felkérni egy zenészt nem jelent nagy kihívást, ha az embernek vannak zenei vonalon kapcsolatai. Al di Meola válasza viszont nagyon hamar megérkezett… Örömmel vállalta, döntését azzal indokolva, hogy számára ennyire természetközeli helyszín kifejezetten hívogató.
Nem mindennapi lehetőség az erdőszéli szabadtéri színpad, a körülötte lévő atmoszféra és persze az egész piknik hangulat, ami három napon át tart.
Kerekedj hát fel és éld át Te is az Örvényeshegyi Piknik hangulatát!
Hol is van Örvényeshegy és milyen programok várnak 2021-ben a pikniken?
A rendezvény helyszíne: Örvényeshegy – Pálos Resort birtok, amely Zalacsány külső határában található.
Zalacsány központjából vezet egy út felfelé Zalacsány-Örvényeshegyre érintve néhány látnivalót, gazdaságokat, helyi, szezonális alapanyagokból dolgozó éttermet míg a Pálos Resort vendégházig ér az ember.
Kezdd közös jógával a reggelt, igazi testi-lelki jelenlét vár, miközben körbevesz a zalai táj ébredező szépsége. Ha ez még nem elég a töltődéshez, hangtál fürdővel és a szomszédban élő barátságos dámszarvasok látványával élheted át azt a nyugalmat, amit a táj jelent az itt élőknek és az ide érkezőknek egyaránt.
Az Örvényeshegy Piknik erdőszéli színpadára péntek este Dés László, szombat este a Budapest Bár áll. A buliról a Candyman Duo és a Dynamite Dudes gondoskodik. Érkezik Apey és a Nehézlemez Műhely, a Momentán Társulat új előadásában Molnár Levente Farkasházi Rékával improvizál.
A lenyűgöző természeti környezetben található szálláshely balaton-felvidéki népi építészeti stílusban épült. Mára közel 10 hektáros birtokán 22 dámszarvas él, akiket az egyedi Safari Lodge szállásokról a vendégek közvetlenül is megfigyelhetnek.
Az Örvényeshegy Pikniken a kíváncsi közönség elé tárul egy izgalmas, innovatív helyi termékük, a Zalai Jóságos Törkölylé.
Gyerekekre is többféle program vár az Örvényeshegy Pikniken
Változatos zenei programok mellett a kisebbeket kézműves foglalkozás és játszóház várja, valamint a Kalandozó Komédium utcaszínház. Visszatérő vendégként lép fel Varró Dániel és Molnár György. A kétszeres Fonogram-díjas Farkasházi Réka és a Tintanyúl zenekar Életmesék albumuk anyagával készül. A Junior Príma Díjas Laposa Julcsi lemezbemutató koncertjén népzenei utazásra hívja a kicsiket. Népi hangszerekkel, ritmus-zajkeltő eszközökkel, közös játékokkal, együtt énekléssel ismerteti meg a közönséget hagyományainkkal, tavaszi, nyári népszokásokkal.
Kerekedj fel és ismerd meg a Zala-völgyi Nyitott Portákat!
Az idei évben először indulnak e-bike túrák a fesztivál helyszínéről. Az elektromos rásegítéses kerékpárok segítségével a túrák bárki számára könnyen teljesítők. Fedezd fel a környék természeti szépségeit és a Zala-völgyi Nyitott Portákat útba ejtve, ahol kóstolóval várják a résztvevőket helyben készült gyümölcslevekből, mangalica termékekből, sajtkészítményekből.
Találkozzunk Örvényeshegyen, mi ott leszünk!
További részleteket a fesztivál hivatalos oldalán találsz.
Szívesen részt vennél a három napos pikniken? A Szeretünk Zala – Látnivalók, programok, túrák, gasztronómia, élmények Facebook zárt csoportban egy játékkal készültünk, ahol a nyeremény egy páros bérlet az Örvényeshegy Pikniken.
Fotó: