A hájas az egyik legklasszikusabb zalai sütemény, amelyhez a disznóvágások időszaka kötődik. Ahogy a neve is mutatja, a tészta különlegessége a háj – vagyis a sertés belső, puha zsírrétege –, amelyet apróra vágva, liszttel összedolgozva hajtogatnak bele a kelt tésztába. Ez adja a sütemény gazdag, omlós állagát, amely rétegenként foszlik szét, hasonlóan a leveles tésztához.
A hájastésztát legtöbbször szilvalekvárral, baracklekvárral vagy más házi befőttel töltötték meg, majd aranybarnára sütve porcukorral szórták meg. Télen, amikor a disznóvágások ideje volt, szinte minden zalai háznál sült egy-egy tepsi belőle, hiszen a friss háj ilyenkor bőségesen rendelkezésre állt.
A hájas nemcsak sütemény volt, hanem a gondoskodás és a vendégvárás szimbóluma is: nagyobb ünnepeken, lakodalmakban, keresztelőkön gyakran került az asztalra. A zalai háziasszonyok büszkék voltak a tésztájuk finomságára, hiszen a jó hájas titka a türelem, a hajtogatás és a sütés mesteri arányaiban rejlett.
Ma a hájas egyszerre idézi fel a téli ünnepek hangulatát és a falusi konyhák melegségét – egy falatnyi történelem, amely édesen ropog a porcukor alatt.
