A 10 éves Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásár szervezői nem akármilyen helyszínt választottak. Ugyanis az ország egyik legismertebb irodalmi fesztiválja Zalába, ezen belül is Szentgyörgyvárra költözik pár nap erejére, ahol a változatos programok mellett a főszerep Zalát illeti.
“Zalában lenni kell!”
Bödőcs Tibor, Nádas Péter, Háy János, Szálinger Balázs, a VAN filmzenekar, az Anima Sound System (és még sokan mások) is pár napra a zalai vendégszeretet és kultúra örömteli pillanatait élheti át augusztus 12-15 között. Mi pedig a humor, irodalom, zene és gasztronómia mellett lazulhatunk egyet a festői Szentgyörgyváron.
Az alapvetően budapesti Margó Fesztivál szervezőinek elmondása szerint nem is volt kérdés, hogy Zalát válasszák első vidéki rendezvényük helyszínéül. Hiszen minden adott ahhoz, hogy a jó hangulat meglegyen: dödöllézés, kirándulás, balatonozás, fröccsözés és rengeteg zalai-kulturális élmény. Pláne, hogy a szervezők egy remek programpalettát állítottak össze, ahol kifejezetten figyeltek rá, hogy sok olyan dolog kapjon helyet, ami Zalát Zalává teszi.
A Margófeszten lenni kell!
Programok a zalai dombok ölelésében
Az első, csütörtöki napon amellett, hogy Bödőcs Tiborral is találkozhatunk, Ott Anna Bereményi Gézával beszélget, de lesz Szűcsinger koncert is. Az este egyik programja pedig Bödőcs Tibor „Meg se kínáltak” c. regényéből készült színházi adaptáción mulathatunk, Thuróczy Szabolcs előadásában.
A pénteki nap -még ha 13-ra is esik- is szerencsésnek ígérkezik. Závada Péterrel, Háy Jánossal is találkozhatunk, sőt még a múltba is lesz lehetőségünk visszautazni Robert Capa képein keresztül. A zenés-színházi előadás keretében megtudhatjuk például, hogy a világhírű fotósnak milyen előnyökkel és hátrányokkal járt magyar származása a világ beutazása közben. Az estét pedig a méltán híres VAN filmzenekar koncertje ékesíti.
A hétvége során Nádas Péter, Boldizsár Ildikó és az Anima Sound System miatt mindenképpen érdemes kilátogatni a fesztiválra! Vasárnap közösségi piac, brunch és zenés programokkal tudsz lazulni egyet Zalában.
A jó hír, hogy Zalai lakcímkártyával 2800 Ft a napijegy ára (3800 Ft helyett).
Bödőcs Tibor szerint “A dödölle tartást ad, a dödölle: Zala.”
Fontos a gasztronómia, de még milyen fontos! Zalában pedig kuriózum. A Margófeszt igyekszik is eleget tenni ennek: egyszerre fognak keveredni az autentikus és a modern ízek, a helyi kötődésű Bezerics családnak köszönhetően. Sőt, mi több…
A Margó szervezői talán az ország egyik legfurcsább könyvbemutatójával készülnek. Ugyanis a magyar kortárs irodalom egy fontos műhelye, a Hévíz folyóirat (az egyetlen folyóirata, állandó gasztrokulturális rovattal) itt mutatja be A hévízi hajószakács című könyvét. Ami, bizony nem csak egy szimpla könyvbemutató lesz, hanem Cserna-Szabó András, József Attila-díjas magyar író bográcsba főzi bele a zalai-magyar kultúrát, valami helyi különlegességbe…
Részletes programokért és további érdekes információkért kövessétek a Margó Fesztivál Facebook oldalát. Találkozzunk a Margófeszten!
Figyeljétek Instagram oldalunkat, mert a napokban egy Nyereményjátékkal készülünk, ahol többek között páros belépőt is nyerhettek!