Tarts velünk a Zalai Borvidék északkeleti, kisebb-nagyobb hegyi pincékkel, borászatokkal tűzdelt területére, ahol a csáfordi borászatok által kínált borok mellett a pazar kilátás is maximálisan megszínesíti az élményt.
A Zalai Borvidékről
A Zalai Borvidék a hazai huszonkét borvidékünk közül a legfiatalabb. Bár hagyományai egészen a középkorig nyúlnak vissza, a második világháború előtt a Dél-dunántúli-Balatonmelléki Borvidék része volt. A borvidék 6079 hektáron található, amiből több mint 800 hektár területen terem szőlő. A termőterület nagysága folyamatosan változik, amit a bor.hu oldalán lehet nyomon követni.
Földrajzilag a Balatontól nyugatra, szétszórtan helyezkedik el. A borvidék varázsát éppen ez a szétszórtság, az egyes körzetek eltérő, de mégis hamisítatlan zalai adottságai nyújtják. Bár a Zalai Borvidékkel foglalkozó korábbi cikkünkben még három körzetet említettünk, a folyamatosan változó hegyközségi viszonyok, valamint a termőterület nagysága miatt ebben a pillanatban két körzetet különböztethetünk meg. A körzetek és az azokhoz tartozó települések nevesítése és felsorolása az előbb említett okok miatt nem lenne ésszerű, ezért a meghatározáshoz inkább a földrajzi ismereteket hívtuk segítségül.
Izgalmas borokkal találkozhatunk a Mura mentén, a Kis-Balaton környékén és a régebben a borvidék Csáfordi körzeteként ismert, a Zala folyót kísérő lankáktól a Keszthelyi-hegység nyugati oldaláig terjedő területen is.
Ha jobban megismernéd a Zalai Borvidék történetét, borait és látnivalóit, akkor ajánljuk a témáról készült átfogó cikkünket.
Dombtól dombig a Zalai Borvidék szőlőhegyein
Most pedig fedezzük fel együtt Csáford és a környék borászatainak különlegességeit és a környék kincseit! Mindenekelőtt ismerd meg a térség névadó faluját kicsit közelebbről.
Csáford különlegessége: templom az iskolából
A faluban található egy harangtorony, amihez annak idején templomot szerettek volna építeni, hogy a faluban élő embereknek ne kelljen egészen Zalaszentgrótig elmenni misére. Mivel az építkezést nem engedélyezték, ezért az egykori iskolát alakították át templommá.
A falu Zalaszentgrót egyik külső városrésze, amit már az 1311-es években is említettek a város oklevelében. Egészen 1983 végéig különálló falu volt, majd utána Csáford, és mellette több kisebb közeli település is csatlakozott Zalaszentgróthoz. Ezek voltak Zalakoppány, Zalaudvarnok és Tekenye.
Az előbbieken kívül Tüskeszentpéter, Kisszentgrót és Aranyod ma már szintén Zalaszentgrót külső városrészeiként gazdagítják a környéket.
A legfrissebb adatok szerint pedig Tekenyét 2010 óta ismét különálló településként tartják számon, ám Zalaszentgróthoz való közelsége miatt érdemes az itteni pincéket is felkeresni.
A 300 fős picinyke Csáford igazi gyöngyszem. Itt minden a szőlőről és a borról szól, aminek hagyománya már régi idők óta megvan. A borászati hagyományok széles és izgalmas tárháza mellett a kilátást sem mondhatjuk elhanyagolható jellemzőnek. A csendes vidéken kirándulva és elveszve a szőlősorok társaságában Zala megye dombjait és hegyeit láthatod, továbbá a Somló-hegy is fel-feltűnik a szelíd hullámok között.
Csáford és környékének jellegzetességei
A földrajzi adottságoknak – a közeli, határon túli magas hegyeknek – köszönhetően a talaj, a csapadék mennyisége és a napos órák száma is tökéletes a szőlőtermesztésre. A Zalai Borvidék különlegessége az éghajlat, hiszen itt sokkal több eső esik, mint más megyékben, emiatt a szőlő zamatos és savakban gazdag.
A terület jelentőségét és értékeit mutatja, hogy a legújabb termékleírás szerint az itt termett borok eredetmegjelöléseként a Csáford megnevezés újra használható annak ellenére, hogy a település már nem önálló. Ez pedig csak úgy történhetett meg, hogy az itteni borászok hisznek adottságaikban, és törekednek a mindig kiválóbb és kiválóbb borok készítésére.
Különleges szőlőfajták termőhelye
Amit csodaborként is emlegetnek
A Zalai Borvidék több mint 30 szőlőfajtája közül olyan különlegességeket találunk itt, mint a Pintes. Nevét kivételes jellemzőjéről kapta: egy tőke egy évben akár annyi szőlőt is képes teremni, amiből egy pint, azaz 1,6 liter bort lehet készíteni.
Az egyik legősibb szőlőfajtaként számon tartott gyümölcsöt az egész országban egyedülálló módon a Csáfordi-hegyen termesztik. Ráadásul a korábban telepített 12 hektárból mára mindössze 1,2 hektár területen maradt meg, éppen itt, Zala megyében. Később azt is eláruljuk, hogy a belőle készült bort a csáfordi borászatok közül melyikben tudod megkóstolni.
És hogy miért a csodabor elnevezés? Az időközben elvégzett orvosi kutatások bebizonyították a szőlő kiváló élettani hatásait. Ajánlják szív- és érrendszeri megbetegedések, valamint stroke megelőzésére, de ízét a cukorbetegek is élvezhetik.
További zalai különlegességeknek és ismert szőlőfajtáknak is otthont ad
A körzetben több, Zala megyében nemesített (Cserszegtomajon, dr. Bakonyi Károly vezetésével) kiváló borszőlő fajtát is termelnek, ilyenek a Nektár, a Pátria és a legismertebb Cserszegi fűszeres. Fő fajtának az Olaszrizling tekinthető, a hasonlóan értékes Kárpát-medencei fajták közül pedig megtalálod itt a Királyleánykát, a Furmintot vagy a Kékfrankost is, de a jó adottságokat a világfajták, pl. a Chardonnay, a Rajnai rizling, a Pinot blanc és a Pinot noir, vagy a Cabernet franc és a Merlot is zamatos borokkal hálálják meg.
Csáford és a környék borászatai
A területen több borászat is tárt karokkal vár téged egy zalai borkóstolásra.
Az alábbi felsorolásban igyekeztünk a legtöbb pincét bemutatni, de a lista közel sem teljes, azonban hasznos kiindulási alapot nyújt.
Mi köze van a medvének a borhoz? Megtudhatod a Medvebor Zalai Borászatban, amit a Csáfordi-szőlőhegyen, a Dél-dülőben találsz meg. A 2017-es Medvetánc díjnyertes bor mellett más borokat is kóstolhatsz.
A Vinum Veress pincészetben igazi családi hagyomány a borászat, több generációra vezethető vissza. Ha igazán különleges borra vágysz, akkor ne hagyd ki a Pintes megkóstolását, ami az egyik legősibb szőlőfajta és borát csak ebben a pincészetben találod meg.
A Keszler Birtok Zalaszentgróton, Huszonyán található, ahol a minőségi szőlő mellett még a szőlő- és gyümölcsültetvény művelését is ellesheted. A Lábodi pince szintén a Huszonya szőlőhegyen várja vendégeit 5-féle borral, köztük a zalai Cserszegi fűszeressel is. Családi rendezvények és céges csapatépítők is elférnek itt.
A Tóth Pincére az Aranyodi-dombon találsz rá, ahonnan pazar kilátás nyílik Zalaszentgrótra. Itt nemcsak a zalai borokat, hanem a zalai népi ételeket is megkóstolhatod. A Rába pincét szintén az Aranyodi hegyen leled, ahol borkóstolás, folyóbor vásárlás is lehetséges. Szintén itt fogod találni Léhárt Pincét is, ahol borkóstolásra előzetes bejelentkezés után van lehetőség.
A Budai Család Borozója és szálláshelye a Csáfordi-hegyen helyezkedik el. Boraik közöttl a Chardonnay, a Rizling, a Félkaréjos szerepel. Felkeresheted még a Sebestény Pincét is, ahol már 1999 óta foglalkoznak palackozott bor előállításával.
A térség további jelentős és meghatározó pincészete a Dóka Éva Pincészet, akikkel a Zalai Borvidékről készült írásunk kapcsán volt szerencsénk személyesen is megismerkedni. A náluk tett látogatásunkról olvashatsz az alábbiakban egy élménybeszámolót is.
A zalai borok zamatát másoknak is ismernie kell
Egy kellemes vasárnap délelőtt látogattunk el a borászat zalaszentgróti telephelyére, ahol a Zalai Borvidéket igyekeztünk megismerni Dóka Éva és Söjtöri Andor segítségével.
Bár még csak reggel 10 óra volt, a borok kóstolását nem hagyhattuk ki, ami mellett Éva beavatott minket a borászat izgalmas titkaiba is.
Éva zalai gyermekként sokat segített szülei kis családi birtokán. A tanulmányait Szombathelyen folytatta, ahol többek között szőlészetet is tanult. Édesapja, Laci bácsi, szenvedéllyel végezte borász munkáját., talán ez inspirálta Évát is, hogy ma borászattal foglalkozzon.
Párjával, majd később alapító társával Tarsoly Róberttel való találkozása után álmukat együtt valósították meg 1998-ban. A kezdeti fél hektáros birtokból pedig mára már 25 hektáron 17 féle szőlőt termesztenek.
Szőlőterületeik Zala megye legjobb dűlőin – Csáfordon, Aranyodon és a Kis-Balaton közelében található Pogányváron – vannak. A borászat egy különleges épületben kapott helyet, amit Szeszgyárnak is szoktak hívni, hiszen régen még ebben a köntösben funkcionált. Napjainkban itt készülnek a finom borok, sőt a padláson egy külön borkóstoló helyiség is található.
Boraik között népszerű a testesebb, hordóban érlelt Furmint, a Hárslevelű, valamint a Cabernet Franc, ami 2019-ben bekerült a TOP100 magyar bor közé is.
“Kimegyünk a hegyre és apukám, Laci Papa csáfordi birtokáról nézzük meg Zala csendes dombjait!”
Avatott be minket Éva a borkóstolás utáni tervekbe. Itt már sejtettük, hogy valami igazán pazar élményben lesz részünk, és nem csalódtunk! A birtokra érve elénk tárult Zala dimbes-dombos vidéke, ami mellé a szőlőt és a kovászos kenyeret majszolva más egyebet nem is kívánhattunk volna.
Éva terve, hogy másokkal is megszerettesse a zalai borok páratlan élményét, ezért hamarosan szálláshelyként is szeretné megnyitni a kisház ajtaját az érdeklődők előtt. Reméljük, hogy ez mielőbb megvalósul. 🙂
Mivel tudod a bor páratlan társasága mellett feldobni a kikapcsolódást?
A válasz egyszerű, hiszen Zalaszentgrót és a Zala-völgye látnivalókban gazdag.
Zalaszentgróton található egy Batthyány-kastély, ami belsejében jelenleg iskola működik, de kívülről a platánfákat megcsodálva körbe lehet járni. A városban található Szent Imre-templomban őrzik a Szentgróti Madonna faszobrot és a védett Pieta-festményt is.
Gondoltad volna, hogy a városban leled Magyarország egyik legrégebbi kőhídját? A 43 méter hosszú hidat még 1854-ben építették, hasonló szerkezetben, mint a hortobágyi Kilenclyukú hidat. A híd jelenleg le van zárva, így keresztülmenni nem lehet rajta, de a közelből szemügyre veheted.
További látnivalók a Csáford környékén
A Zala-völgyének felfedezésére is érdemes elég időt szánni. Csáford közelében még több olyan borvidéki település található, ahol természeti és kulturális látnivalókat látogathatsz meg, valamint a fürdőzés szerelmeseként is szuper élményeket szerezhetsz. A települések között például Pakodot, Vindornyalakot, Vindornyaszőlőst, Bérbaltavárt, Zalabért és Zalaszántót említhetjük.
A Kovácsi-hegy oldalában, Vindornyaszőlős határában húzódik a méltán híres Bazaltutca, melynek közelében meglátogathatod a Vindornya-láp tőzeglápos, pallókkal kirakott tanösvényét is. Vindornyalakon áll a Hertelendy-kúria, ami késő barokk stílusban épült, ma már szálláshelyként üzemel.
Innen pedig csak egy kőhajításnyira van a fehér kupolás zalaszántói Béke Sztúpa, ahol egy meditációs központ is a békét sugallja.
Zalabér aprócska településén pedig két szép templomot is találsz, ami mesés környezetben várja látogatóit. Érdemes végigjárni a Zalabér és Pakod közötti Szőlőhegyi-tanösvényt is, ahol további izgalmas dolgokat tudhatsz meg a szőlőhegy gazdálkodásáról.
Ha pedig a borozás és a kirándulás után csobbannál is egyet, akkor irány a Szent Grót Termálfürdő. Mivel nincs egész évben nyitva, ezért érdemes tájékozódni a látogatás előtt.
Az itteni bortúrákról és rendezvényekről a borászatok és pincék közösségi oldalain vagy a Nyitott Porták – Zala-völgye Facebook-oldalán lehet tájékozódni.
Írta és szerkesztette: Bakos Molly és Adorján Flóra
Fotók: Bakos Molly, Adorján Flóra, Dóka Éva Pincészete
A cikk 2022.03.31-én jelent meg először.