Fotót készítette:

Adorján Flóra – Szeretünk Zala

Szent Kereszt-templom – Fából és borból készült, ráadásul rossz helyen van

Ez a templom nem csak egy templom. Két meghökkentő történet fűződik hozzá, ráadásul egy olyan kincset is őriz, amiből Magyarországon már csak egy van.

Ismertető

A templomot az 1750-es években építtette Szapáry II. Péter, aki fogságából szabadulva tett fogadalmát váltotta valóra e különleges épülettel. A barokk stílusú Szent Kereszt templom ma Szécsisziget büszkesége, amelynek belső tere megkapó látvány. 

A valójában fából faragott oltárt Philipp Jakob Straub készítette, aki olyan élethűen faragta meg művét, hogy az kőből készültnek tűnik. És ez még nem minden! Az oltár körbejárható és a helyi mondák szerint háromszor érdemes megkerülni az áldás érdekében.

Az épület freskóit Johannes Pöckel festette, a templom különlegessége pedig a purgatóriumot ábrázoló szoborcsoport, amely egyedülálló Magyarországon.

A templom gazdagságát tovább növeli az 1763-ban készült, még ma is működő orgona, ami Anton Römer grazi mester munkáját dicséri.

A szentély feletti oratóriumban pedig egyházi és helytörténeti kiállítást nézhetsz meg.

Szeretünk Zala tipp

A Szent Kereszt-templom meglátogatása mellett Szécsisziget más érdekességeket is tartogat. A Kerka Vízimalomnak, az Andrássy-Szapáry kastélynak, a Szécsiszigeti bivalyrezervátumnak és a Szécsiszigeti-kilátónak is ott a helye a látnivalók listáján.

Érdekesség

  • A templomhoz számos izgalmas legenda kapcsolódik. Az egyik szerint az építkezéshez használt malterba vizet alig kevertek, helyette vörösbort adtak hozzá, hogy biztosítsák a kötőanyag szilárdságát.
  • A másik történet szerint a templom eredetileg Letenyére készült, ám a tervrajzokat véletlenül összecserélték, így ez a monumentális remekmű Szécsiszigeten kötött ki. Letenyére pedig a Szécsiszigetre tervezett templom alaprajza került.

Megközelítés

Lentiből kevesebb mint 10 km-re található Szécsisziget és a Szent Kereszt-templom.

Lentiből kerékpárral kiépített kerékpárúton tekerhetsz Kerkateskándig, majd onnan alacsony forgalmú úton éred el a Szent Kereszt-templomot.

Praktikus információk

  • Nyitvatartás: A templom meglátogatása előtt a nyitvatartásról érdeklődj Végi Csaba plébánosnál a 06 30 292 2811 telefonszámon.

Közeli látnivalók

Gosztolai Olajhimba

Gosztolai Olajhimba – Emlék a zalai olajbányászat aranykorából

A Gosztolán található olajhimba a térségben zajló olajkitermelés egykori jelentőségére emlékeztet.
Szécsiszigeti Bivalyrezervátum

Szécsiszigeti Bivalyrezervátum – “Kastélyudvar karbantartók”

A vízibivalyok természetes környezetükben, a Kerka folyó menti mocsaras területen élvezik az életet.
Barátság Park Bödeháza

Barátság Park – Határtalan barátságok és élmények két ország között

A Hetési Barátság Park két ország – Magyarország és Szlovénia – összefonódó történetét és barátságát meséli el.

Nemesnépi Harangláb – Nyugat-Magyarország legnagyobb fa haranglába

A Nyugat-magyarországi régió legnagyobb fazsindelyes, szoknyás haranglábáért megéri letérni a kitaposott ösvényről.

Nagyboldogasszony Plébániatemplom – A suttogó templom

Messziről is jól látható karcsú tornya már érkezéskor megigéz, különleges belső tere és akusztikája nem a szokásos élményt nyújtja.

Lendvadedesi-tó – A Dél-zalai természet rejtett gyöngyszeme

A Dél-zalai barangolás kihagyhatatlan eleme a Lendvadedesi-tó, aminél keresve sem találnál szebb helyet egy délutáni sétához.

Legújabbb cikkek a Szeretünk Zala Magazinban

februári programok Zala megyében

A legjobb februári programok Zalában

Február a farsangi mulatságok, a vidámság és a télbúcsúztatás időszaka, amikor a hagyományok és az ízek találkoznak a közösségi élményekkel.

Ahogy sokan mások mi is használunk úgynevezett cookie-kat (sütiket).
Ennek oka, hogy szeretnénk folyamatosan fejleszteni az oldalt és egyre jobb és jobb böngészési élményt biztosítva Neked! Ha szeretnéd megismerni a süti receptjét (vagyis a cookie szabályzatot) – itt eléred annak részletes leírását.