Hóvirág- és tőzikenézőben – Tanösvények és erdei rejtekhelyek (térképpel)

tőzike zala

Kora tavaszi napokon az erdőt járva mesés hóvirág- és tőzikemezők várják a kirándulókat. Mindkét tavaszi virág jellemzője, hogy leginkább a vizes élőhelyeket kedvelik, előfordulásuk patakok közelében vagy ártéri ligeterdőkben a leggyakoribb. Zala megyében főképp a Zala folyó környékén és a Kerka-völgyben érzi magát a legjobban. Március elején, amikor a fák még nem növesztenek lombozatot a […]

A szarvasbőgés kulisszatitkai képekben

szarvasbőgés Zala megye

Szeptember. Laposabbak a fények, hűvösebbek az éjszakák, hangosan muzsikál az őszi bogár. Az erdei gyümölcsök ünneplőt öltenek. A barkóca, a húsos som, a csipkebogyó pirosat, míg a kökény hamvas, bársonyos kéket. Mintha tudnák, hogy lakodalom készülődik. A szarvastehenek illegetik magukat, a szarvasbikákban pedig feszül a vágy. Ennek hangot is adnak. Ez a szarvasbőgés, amikor az […]

Erdei ehető gyümölcsök az őszi tájban – recepttel

Az őszi erdőt járva nemcsak a lábunk alatt érdemes tűzetesebben körülnézni, szemmagasságban több erdei bogyós gyümölcs is akad, amit hasznos megismerni és gyűjteni az őszi túrázások alkalmával. Ám a színes bogyók csak akkor csábítsanak szedésre, ha biztonsággal felismered, hiszen akad több is, amelyik mérgező. Ahogy a gombászás, úgy az erdei gyümölcsök gyűjtése is alapos odafigyelést […]

Végre gombaszezON – Ehető gomba nyomában a zalai erdőkben

Ehető gomba

Zala megye az ország legjobb gombatermő területeinek egyike. Az ismertebb ehető gombafajok legtöbbjét, így a nagy őzlábgombát, a vargányát vagy az erdőszéli csiperkét is megtaláljuk itt. Vajon mi a titka a zalai erdőknek? Milyen erdei ehető gomba az, amit szedhetünk és hogyan azonosíthatjuk be? Cikkünkben Szabó Zsolt gombaszekértő segít a kérdések megválaszolásában. Tudtad, hogy a […]

Arborétumok napja – ezek a természeti kalandok várnak Zala megyében

Arborétumok Napja Budafa

Ha már ennyi természeti csoda vesz körül minket a zalai dombok ölelésében, az Arborétumok napja – minden év május 29-e – egy plusz apropó ahhoz, hogy egy csokorba gyűjtve mutassuk be a Zala megyei arborétumokat. Szerencsés egybeesés, hogy pont ezen a hétvégén Gyereknap is van, így ajánlónkat a gyerekek szemszögéből állítottuk össze.  A természet kincsei […]

Zala megye 7 csodája – A bödei energiadomb

Bödei energiadomb

Egy domb, mely gyógyító energiákkal bír… Már sok különlegességgel, vagy egyenesen furcsasággal találkoztam a megyében, de a bödei energiadomb mégis meg tudott lepni, és már csak a neve hallatán is rögtön felkerült a bakancslistámra! Felkeresése során pedig nem csak a különleges energiákkal, de egy gyönyörű kis falu és egy középkori templom megismerésével is gazdagabb lettem. […]

Érdekességek és szokások Gyümölcsoltó Boldogasszony napján a zalai vidéken

Gyümölcsoltó Boldogasszony napját ünnepli a keresztény kultúra és fontos szerepet szántak a pogány magyar vallásban is az ehhez a naphoz kötődő hagyományoknak. Szinte minden vidéken kialakultak a helyi szokások, tájegységenként változatos történetek és hiedelmek mentén. Ami közös mindegyik kultúrában, hogy ezen a napon szokás a gyümölcsfákat oltani és szemezni. A gyümölcsfákkal kapcsolatos teendőkön túl a […]

Mit szedhetünk a tavaszi erdőben? – Gyógynövénytúra ajánló

gyógynövénytúra

Téged is régóta foglalkoztat a gyógynövények világa? Mi most szeretnénk ezt a varázslatos világot kicsit közelebb hozni hozzád is, hiszen az erdei javak gyűjtése közben jobban megismerheted a körülötted lévő természetet, ami akár egy gyógynövénytúrával is jól összeköthető. Ebben a cikkben a kora tavaszi gyógynövényekre fektetjük a hangsúlyt, de ígérjük, év közben még többször olvashattok […]

Mi virít a tavaszi Keszthelyi-hegységben?

a keszthelyi-hegység növényei

Mi lehetne annál fenségesebb érzés, mint érezni a tavaszi szellő lágy érintését, a nap apró csókjait az arcunkon, hallgatni a madarak dallamos énekét és magunkba szívni a tiszta üde levegőt? Aligha létezik ennél jobb dolog. De hogy a kirándulás során igazán részt vehessünk a természet tavaszi ébredésében, ismerjük meg a Keszthelyi-hegység káprázatos növényeit is. Az […]

Európai toplistában Zala rejtett kincse – A Hévízi Tófürdő

Hévízi Tófürdő

A Hévízi Tófürdő a világon a legnagyobb biológiailag aktív és természetes gyógytó. Egyedülálló mivolta nemzetközi hírű, ezért még az egyik legismertebb utazási portál, a Lonely Planet legjobb európai meleg vizes forrásainak listájába is bekerült. A színes tavirózsákkal díszített tó vizében gyógyulni lehet, partján pedig pihenni és a természetbe felejtkezni különleges élmény. A Hévízi Tófürdő tőzegmedrű […]

Zala felett az ég, egy asztrofotós szemével

A nyári és olykor a téli esték pikantériája, hogy lehetőségünk van szemeinkkel végig pásztázni a Földet körülvevő idegen világok halovány fényeit. A Nagy Göncöltől, az Esthajnalcsillagon át a gyorsan mozgó ISS űrállomásig számos ismert fénypontot ismerünk. Azonban az égbolt legnagyobb része rejtve marad szemünk számára. Szerencsénkre léteznek olyan fotósok, akik elhozzák nekünk a látvány egészét. […]

A legszebb mákvirág- és pipacsmezők a zalai dombok között

mákvirág mező háttérben a Kandikóval

Idén a megszokottnál később indult, de szerencsére most sem maradunk ki a mák és a pipacs virágzásából. Ezúttal olvasóink legszebb fotói közül szemezgettünk. Nézzétek meg a lila mákvirág- és a piros pipacsmezők csodáját! A néphagyomány szerint a mákot addig kell elvetni, amíg a békák még csendben várják a nászidőszakot. Tehát a mocsaras és lápos vidékeken, […]

Virágoktól ragyog a zalai táj – Keresd fel ezeket a viráglelőhelyeket!

bíborhere Lovászinál

A tavasz kiszabadítja a virágokat, vörösben pompázik a bíborhere, csúcson az azálea virágzás, kippattantak a repceföldek, nyújtózkodnak a vadvirágok. Ráadásul a városok parkjai és fő terei is színárban úsznak ilyenkor. És ezt mind itt, Zalában Te is megcsodálhatod! A szeszélyes időjárás ellenére sem érdemes bezárkózni a négy fal közé. A természet és így a festői […]

„Nekem a zalai erdő” – Ma van az Erdők Világnapja

Erdők Világnapja

Az Erdők Világnapja alkalmából a Szeretünk Zala szerkesztőinek kedvenc zalai erdejeivel szeretnénk mi is felhívni a figyelmet arra, hogy az erdő mekkora kincset jelent a benne és a körülötte lakó élőlények számára. Tegnap, ma és holnap is. Mondd, Neked melyik a kedvenc zalai erdőd? Oszd meg velünk Facebook üzenetben! „Nekem a zalai erdő…” A Gyenesdiás […]

Hófehér téli varázslat – képeken a várvölgyi havazás

Szent Domonkos templom, Várvölgy

Január 17-e a zalaiak hatalmas örömére meghozta az idei év első igazi havazását. Legalábbis Várvölgyön, ahol a hófelhők dundi hópelyhekkel ajándékozták meg az alig ezres lélekszámú piciny települést és környékét. A Szeretünk Zala csapatának sem kellett több, reggel már húztuk is a hótaposónkat, hogy nyakunkba vegyük az erdőt még mielőtt a sűrű hófelhők meggondolnák magukat. […]

Ahogy sokan mások mi is használunk úgynevezett cookie-kat (sütiket).
Ennek oka, hogy szeretnénk folyamatosan fejleszteni az oldalt és egyre jobb és jobb böngészési élményt biztosítva Neked! Ha szeretnéd megismerni a süti receptjét (vagyis a cookie szabályzatot) – itt eléred annak részletes leírását.