A tavasz kiszabadítja a virágokat, vörösben pompázik a bíborhere, csúcson az azálea virágzás, kippattantak a repceföldek, nyújtózkodnak a vadvirágok. Ráadásul a városok parkjai és fő terei is színárban úsznak ilyenkor. És ezt mind itt, Zalában Te is megcsodálhatod! A szeszélyes időjárás ellenére sem érdemes bezárkózni a négy fal közé. A természet és így a festői zalai táj mindannyiunkat pazar látvánnyal kényeztet májusban.
Hogy ezt bebizonysítsuk, összegyűjtöttük a legszebb vidékeket és viráglelőhelyeket!
Bíborhere és repce, május két kedvence
Míg a bíborhere már messziről vörösen izzik a zalai napsugarak alatt, addig a repce aranyló sárgára festi a zalai tájat, dombokat.
Mindkettő pazar látványt nyújt, öröm az elkészült képeket lapozgatni, hát még élőben megcsodálni.
A bíborhere és a repce is takarmánynövények, amit kiterjedt területeken vetnek. A repce magjából olajat, nektártermelésének köszönhetően pedig finom mézet is készítenek belőle.
Lovászi és Nagykapornak közelében így mutat a bíborhere:
Repceföldekkel pedig Zala szinte minden táján találkozhatunk, érdemes bringára vagy autóba pattanni és szétnézni a lakóhelyed környékén.
Próbáld ki ezeket a zalai kerékpártúra útvonalakat, hátha közben egy repcetábla mellett tekersz el.
Tudtad?
A repcetáblák és a bíborhere mezők magántulajdonban vannak, ezért a növényeket nem szabad letaposni. Inkább csak messziről, az út széléről csodáljuk őket és örökítsük meg a látványukat. Az élmény így sem marad el!
Illatos és csodálatos – azálea virágzás
A megszokottnál egy kis késéssel, de az azáleák is megmutatták színes virágaikat. Az Azáleás-völgy, a Budafai Arborétum és a Csácsbozsoki Arborétum is kivirult, többféle színárnyalatban és formában pompázik.
A Budafai Arborétumban több mint 200 növényfajt őriznek és gondoznak, melyek között a rhododendronok is szép számmal képviseltetik magukat.
A Csácsbozsoki Arborétumban szintén találkozhatunk a pár évvel ezelőtt telepített azálea bokrokkal.
Zalaegerszeg legfőbb májusi látnivalójának helyszínén, az Azáleás-völgyben pedig a virágok számtalan fajtájában gyönyörködhetünk. A Szeretünk Zala csapata néhány nappal ezelőtt tett látogatást az Azáleás-völgyben. A beszámolót ide kattintva olvashatod.
Járd körbe a többi zalai arborétumot is! Ez a cikk segít a természeti kincsek felfedezésében.
Vadvirágos zalai táj – A Zala ártere
Olyan szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a Zala folyó néhol keskenyebb, néhol pedig szélesebb medre mellé több helyen is leereszkedhetünk, sőt a partján még egy üdítő tavaszi sétát is tehetünk.
Boncodföldénél a Zala árterét rózsaszín vadvirágok díszítik:
A Festetics-kastély barokk parkja és csodakertje
Zala megye talán legszebb és legromantikusabb kastélyparkjában a tavaszi időben igazán jó kalandozni. A természet szépsége az épülethez tartozó barokk kertben is lenyűgöző látványt nyújt. A tágas zöld füves részek mellett, kerek, hullámos és virágmintákat idéző kiskertek között sétálhatunk, miközben a szökőkutak és a kővázák mellett haladunk.
Tudtad?
A barokk kastélyparkok különlegessége a hármas tagozódás, ami egy előkerti, egy belső udvari és egy hátsó kerti részre osztható. Az első kettőben kapnak helyet a csobogó szökőkutak, a kert elrendezését pedig a francia stílus, a szabályos formák jellemzik. Ezzel ellentétben a hátsó kert a természetesség elvét követi, ahol szabadon burjánzó növények és több száz éves fák élnek.
A Festetics-kastélyon kívül ezernyi más keszthelyi látnivaló akad a városban és környékén. Ha ide tervezed a kirándulást, ez a cikk hasznos lehet Neked is.
Virágos zalai városok
Mit tehet egy település, ha szeretné, hogy az ott élők és az oda látogatók közelebb érezhessék magukat a természethez? Naná, hogy virágosít és zöldít, amivel akarva-akaratlanul is boldogságot csempészhet a városiak dolgos hétköznapjaiba.
Több zalai városban és településen is hasonló gondolat rejtőzhet az ültetések mögött. Hévíz, Zalakaros, Zalaszentgrót, Zalaegerszeg és Nagykanizsa is virágos hangulatban fürdik.
A Te lakóhelyed is virágoktól színes? Mutasd meg másoknak is a Szeretünk Zala Facebook csoportjában! Szeretettel várjuk a képeidet!
A Facebook csoporthoz ezen a linken tudsz csatlakozni.
A fotókért külön köszönet Darabos Róbertnek, Varga Andreának, Kondákor Zsoltnak, Gombos Adriánnak és Szöllőssy Istvánnak.