Utazó riporterünk Zsófi ezúttal Miháld települését kereste fel, ahol is Bengyák Vince plébánossal beszélgetett. Szóba került a hivatás, a megye szeretete, hobbi, öröm és bánat egyaránt. Egy izgalmas utazásra indulunk a megye szélére, hogy a cikket végigolvasva megteljünk pozitivitással.
Ha az Úr velünk, ki ellenünk?*
Szólt az ige egy kora tavaszi vasárnap Sandon, Miháld településen és Paton, három aprócska, Zala és Somogy megye határánál fekvő faluban. A helyi plébános, Bengyák Vince – vagy, ahogy ő szereti, ha szólítják, egyszerűen csak a Vince – már lassan 22 éve szolgálja a három falu katolikus egyházközösséget.
Én úgy kerültem Miháldra, hogy 1997-ben Szlovákiából el kellett jönnöm az ottani egyházpolitikai viszonyok miatt. Elköltöztem Magyarországra, befejeztem a tanulmányokat, és egy év csurgói káplánság után Miháld településre tettek plébánosnak. Így kerültem ide, és itt vagyok köztetek már 2000 óta.
Vince pedig azóta is itt él és munkálkodik, hittant tanít a gyermekeknek, segítséget nyújt a betegeknek, keresztel, temet, és minden vasárnap lelki táplálékkal látja el az ilyenkor összegyűlő maroknyi hívőt. A prédikációi egyszerűek, őszinték, a mindennapi élet nehézségeiből és örömeiből merítenek, ritkán hallani papot ennyire emberi nyelven beszélni Isten dolgairól.
Válságok kereszteződésében
A maroknyi hívőt pedig szó szerint értem. Bár én az evangélikus szomszédságban, de szintén végigéltem, ahogy a kezdetben tömött padsorokból az évek alatt szépen lassan elmaradoztak azok a kedves, kendővel fedett őszes fejek, és ahogy velük együtt az egykor dicsőítve zengő énekszó is halk mormolássá szelídült.
A vidék megtartóképessége az elmúlt 20-30 évben drasztikusan lecsökkent, a létbizonytalanság pedig megnövekedett. Az átalakuló mezőgazdasági rendszer ellehetetlenítette a családi kisgazdaságokat, Nagykanizsa sokaknak munkát adó gyárai pedig nagy százalékban megszűntek. Érthető, hogy a szülők jobbnak látják a nagyvárosokba vagy külföldi munkavállalásra biztatni gyermekeiket a könnyebb élet reményében.
Számomra a vidék egyszer öröm és egyszer fájdalom. Öröm azért, mert látom azt a gazdagságot, ami itt van. Benne van a földben, az itt élő emberekben, és látok olyasfajta gazdagságot is, amit az előző nemzedékek létrehoztak, de a mostani emberek nem látják, és hagyják tönkremenni. Fájdalom az, hogy néptelenedünk el, és halnak ki a falvaink. Nekem ez fáj, mert ha sehol máshol nem, de itt lehetne életet csinálni, hiszen ez egy élhető vidék, ez egy gazdag vidék.
A válságban lévő egyház szolgájának lenni egy kihalóban lévő vidéken nem könnyű feladat. Vince mégis kitart szeretett falvai és hívei mellett, és folyamatosan azon munkálkodik, hogy megnyissa előttük Isten házát mind képletesen, mind pedig a valóságban.
A templom, ahova bármikor betérhetsz
A Szent Kereszt felmagasztalása templom Miháld településen ugyanis éjjel-nappal tárt ajtókkal vár.
Egyszer egy beszélgetés során valaki megkérdezte, hogy zárom-e a templomot. Én azonnal rávágtam, hogy „Természetesen!” Erre ő: „Mitől félsz, mit visznek el tőle?” Homlokon csaptam magamat, haver igazad van, azóta a templom Miháld településen éjjel-nappal nyitva van. Járnak is be emberek, és volt, aki megköszönte, hogy nyitva volt a templom, amikor szüksége volt rá.
Az 1760-ban épült 700 négyzetméteres barokk templom igazi különlegesség a környéken, nem sok kisközség büszkélkedhet ilyen nagy és díszes műemlékkel. Az épületet Inkey Gáspár építette, a faluban szájról szájra terjedő monda szerint a környéken kocsikázva egyszer csak elragadták a lovai, a hintója pedig egy hársfának ütközve állt meg. Ő hálából az életét megmentő fából egy keresztet ácsoltatott, majd megépítette fölé a Szent Kereszt felmagasztalása templomot, melynek bejárata felett a mai napig ott díszeleg az Inkey-címer.
Bár a kívülről takaros építmény belseje évek óta restaurálásra vár, ha a közelben jártok, megéri meglátogatni, és elmorzsolni egy imát Inkey hálatemplomában!
Bort iszik, bort prédikál
Legalábbis szőlőt, gyümölcsfát, gyógynövényes kertet és mézet mindenképp. Vince ugyanis évek óta méhészkedik, fél hektáros földterületén gyümölcsfákkal is elkezdett foglalkozni, tavasszal pedig egy tanfolyam során a gyógynövényekről szerzett ismereteit is ki fogja bővíteni. Szereti az itteni tájat, a természeti kincseit, a föld termékenységét, és a kétkezi munkától sem retten vissza.
Nekem is megmondták, hogy Vince normális vagy, minek neked föld, azon dolgozni köll. Szerintem viszont a földön meg lehet maradni, vető bele valamit, megtermeled, megeszed, nevelsz rajta állatot, a húsát feldolgozod, a föld az érték. Ha csak magadnak csinálod is, és a családdal, a rokonsággal vagy akivel jónak látod megosztod, amit megtermelsz, akkor azzal máris egészséget, életet adsz nekik.
Ha csak egy gondolatot viszel magaddal ebből a cikkből
Akkor az legyen a következő:
Az ember nem magányos harcosnak teremtetett. Emberek, higgyétek el, hogy mindenki hordja a saját nyomorúságát, de ha mernénk közelebb lépni egymáshoz, és megfogni egymás kezét akárcsak lélekben, akár fizikailag is, akkor erősebbek és vidámabbak volnánk.
Hogy mi lesz az itteni vidék, az egyre fogyatkozó lélekszámú falvak sorsa, azt csak a jó Isten tudja, és még a szolgájával sem osztja meg. Az viszont bizonyos, hogy a megmaradáshoz összefogásra van szükség. Szerencsére erre is van már példa.
A pati katolikus Szent István király templom például évszázados múlttal és ereklyékkel nem, de egy hatalmas kinccsel mégis büszkélkedhet: Valódi összefogást teremtett a faluban, a megépítésén ugyanis a község katolikus és evangélikus hívei közös erővel munkálkodtak.
Miháld településén is van példa összefogásra, az asszonyok közösen rendezik a templomot, kölcsönösen segítik egymás szükség esetén, és Vincének is vittek ételt, mikor nemrégiben megbetegedett.
Ezek mellett reményt adó a környékbeli termelői piacok megjelenése, növekvő népszerűsége, valamint a vidéken újrakezdők történetei is.
Ha sikerül tehát összefognunk, és új lehetőségeket teremtenünk, akkor talán újra megtölthetjük élettel ezeket a szép kis falvakat. Az biztos, hogy gazdag kultúrában, gyönyörű tájakban és természeti kincsekben biztosan nem szűkölködünk, ráadásul, ha az Úr velünk… 😉
*Idézet Szent Pál rómaiakhoz írt leveléből.
Fotó: Varga Zsófi – Szeretünk Zala
A cikk 2021.03.18-án jelent meg először.
