Kerecseny

Kerecseny – A nyugalom szorgos szigetén jártunk

Kerecseny nem éppen a világ közepe. Na de nem is a vége! Sőt… sok minden pont, hogy innét indul. Tudtátok például, hogy lovagolni, horgászni, kirándulni, palántákért, zöldségért, gyümölcsért, sajtért vagy épp mangalicáért is mehettek Kerecseny kis falujába? De leginkább a hamisíthatatlan falusi nyugalomért!

A falu egyik nagy vonzereje a világ vége életérzés. Már maga az oda vezető út is hatalmas élmény. Bárhonnan is érkezzünk, utunkat kisebb-nagyobb falvak keresztezik, majd a főbb útvonalakról letérve, dombok és szántások közt vezet az út egészen Kerecseny határáig. Míg egyik oldalt takaros kis házak állnak, addig a másikon bárányok legelésznek. Szívünk szerint itt meg is állnánk, kifeküdnénk a rétre, előkapnánk a piknikkosarunkat és élveznénk a napsütést!

Piknikkosarat ezúttal nem hoztunk (később rájövünk, hogy ide felesleges is, hisz minden adott helyben) és a viharfelhők is épp közelednek. Így utunkat célirányosan a Réti Tanya felé vesszük. 

A tanya, ami pont olyan, ahogy egy tanyát elképzelsz

Nektek mi jut eszetekbe a tanya szóról? Nekünk sok-sok állat a kertben, lovak, takaros kis házikó, vendégszeretet, mindig égő tűzhely.

A Réti Tanya pont ilyen!

Itt él Kovács Mariann, a Réti Tanya háziasszonya. Mariannt már ismerhetitek a termelői piacokról, hisz ahol ennyi állat él, bizony eladni való is keletkezik bőven. A teheneket (akikről megtudjuk, hogy ketten jersey fajtájúak és különösen zsíros tejet adnak, ami nagyon kedvez a vajkészítésnek is) naponta kétszer fejik. Ebből készülnek a piacra szánt és helyben értékesített tejtermékek: tej, vaj, orda, joghurtok, friss és érlelt sajtok.

Érkezésünkkor épp az ordának szánt tej forr a tűzhelyen. Amíg a tej felforr, Mariann körbevezet minket a tanyán. A ház mögött tyúkok, libák, kacsák, gyöngytyúkok és kakasok kergetőznek és természetesen a tojást is ők adják az asztalra és a piacokra is. 

  • Szabadon tartott szárnyasok
  • Saját készítésű sajtok - Kerecseny
  • Mangalicák - Kerecseny
  • Réti Tanya - Kerecseny
  • Medence és dézsafürdő a kertben
  • Palánták - Kerecseny
  • Művelt földek mindenfelé
  • Fóliasátor - Kerecseny
  • Tavaszi vetemény - Kerecseny
  • A falu különlegessége
  • Réti Alfréd polgármester
  • A templom, ami több mint gondolnánk
  • Lovak a Réti Tanyán

Figyeltetek? A képzeletbeli piknikkosarunkba már különféle sajtok, joghurtok és tojás is kerültek! 🙂

A madarak egyébként szó szerint szabad tartásban élne. Néhányan kísérnek minket tovább az úton is, majd le-lemaradoznak, tudván, hogy az ólban van a legjobb helyük. Elindulunk, hogy megkeressük a bárányokat és a kecskéket is, akiknek épp nyomuk veszett a hatalmas birtokon. Mariann megnyugtat minket, hogy ez mindennapos és hogy estére úgyis hazatalálnak. Ha mégsem, lóháton egyhamar meglesznek.

Így utunkat a mangalicák felé vesszük, akiknek őszintén irigylem az életét. Láthatóan boldogan és jóllakottan sütkéreznek a napsütésben, tudván, hogy belőlük aztán nem lesz szalonna, hisz évek óta ők tartják fenn az állományt. Jöttünkre azért feltápászkodnak és odaköszönnek, de pár perc múlva már folytatják is kedvenc tevékenységüket, a sütkérezést. Az út másik oldalán a tehenek és a lovak legelésznek, szintén szabadtartásban.

A legtöbb vendég egyébként vagy a tejtermékek miatt vagy lovagolni érkezik (Bejelentkezés mindenképp szükséges!). Nem csoda, hisz a környék gyönyörű, tökéletes lovas terepekkel.

A vendégház, ami biztosan felkerül a bakancslistádra 

A lovak (és egy csacsi) mellett sétálunk fel a dombon, elhaladunk a falu kiépített kempinghelye mellett (merthogy az is van!), egészen a turistaházig, ami előtt lókikötő is épült, így akár több napos lovastúrát is lehet tervezni a környékre.

A domb tetején áll a Réti Tanya Vendégház, amin épp az utolsó simításokat végzik. Itt döntjük el, hogy ide még biztosan visszatérünk. Az egy dolog, hogy elképesztő kilátás tárul elénk, de épp a medencét és a dézsafürdőt állítják fel, ahonnan nemsokára a vendégház első vendégei élvezhetik a földön túli nyugalmat, a völgyre és az állatokra néző kilátást, valamint Mariannék vendégszeretét. A szálláshoz reggeli is kérhető, természetesen kizárólag helyi termelői termékekből. Esténként pedig a környék boraiból lehet fröccsözni a pincében vagy épp a kilátást élvezve a dézsafürdőben. 

Lovak a Réti Tanyán
Lovak a Réti Tanyán

Közben a szemközti domb közepén felfedezzük az elkóborolt bárányokat is, nyugtázzuk, hogy előbb visszaértek, mint mi.

Itt csatlakozik hozzánk Réti Alfréd is, a falu polgármestere, így utunkat már vele folytatjuk tovább. 

Kerecsenyből képtelenség üres kézzel távozni

Merthogy a környező településekről első sorban friss zöldségért és gyümölcsért érkeznek ide az emberek. A földeket a falun élők gondozzák, munkájukat pedig a polgármester, Frédi fogja össze. A földek és a fóliasátrak egész éves munkát biztosítanak azoknak, akik a faluban élnek, de nem tudtak máshol elhelyezkedni.

Ottjártunkkor a fóliákban már csodás saláták sorakoztak, a palántázó is roskadásig volt és bizony az epernek sem kell már sok. De terem itt káposzta, zeller, paprika, paradicsom, rengeteg burgonya, retek, hagyma, répa, a gyümölcsösben alma, körte, jobb időkben barack is.

Nemcsak a munka, de a termény értékesítése is szervezetten zajlik. Egyrészt helyben adják el – minden évben rengetegen ülnek autóba és keresik fel őket, hogy betárazzanak helyi zöldségből és gyümölcsből (előrendelés mindenképp szükséges!). Másrészt hétvégente maga a polgármester árul a környék termelői piacain. Elmondása szerint ritkán tér vissza teli autóval! 🙂 Természetesen a bevételt visszaforgatják, így mindig van keret arra, ami épp a termelés elősegítéséhez kell. 

Fóliasátor - Kerecseny
Fóliasátor – Kerecseny

Szezonban érdemes autóba ülni és ellátogatni valamelyik helyi termelői piacra vagy épp a faluba, mert a kerecsenyi áruban biztosan nem fogtok csalódni! A földek alatt horgásztó húzódik, meglehetősen aktív halállománnyal, így a zöldségek mellé, akár pontyot is vihettek haza vacsorára.

Ezt a falut pedig lehetetlen úgy elhagyni, hogy ne hívjanak be egy kávéra. Olvasd el a cikket és látogasd meg Valkonyát!

A templom, amiben mellesleg imádkozni is lehet

Ám elsősorban termelni! 🙂

Bár maga az épület a harangtoronnyal és az oldalában lévő imaszobával akár templom is lehetne, igazából közel sem az. Itt zajlik a falu legtöbb eseménye és a munka java. Az épületben savanyítják az asszonyok a piacra szánt zöldségeket és itt található a falu paprikaörlő malma is, hisz Kerecseny falujában frissen őrölt pirospaprika is kapható. Sőt szárított almachips is, ami a szintén itt található aszalóban készül. Bár ezekből viszonylag kisebb mennyiség érhető el, érdemes időben lecsapni rájuk.

Mivel a szezon még csak most kezdődik, még üresen álltak az eltevésre váró üvegek, a hatalmas hűtőkamra és az aszalógép, de már nem kell sokat várnunk, hogy az épület újra megteljen élettel!

A templom, ami több mint gondolnánk
A templom, ami több mint gondolnánk

Két felejthetetlen nap Kerecseny ölelésében 

Képzeljétek el, hogy megérkeztek a világ végére, körülöttetek végtelen nyugalom, gyönyörű kilátás és felfedezésre váró útvonalak. Mariann fogad Titeket a tanyán, megismerkedtek az állatokkal, majd lóhátra pattanva bejárjátok a környéket. Utána marad még egy kis idő ejtőzni a dézsafürdőben, de már készül a vacsora a helyi termékekből, az asztalnál pedig Frédi vár, hogy egy pohár bor mellett elmesélje a falu történetét.

Reggel madárcsicsergésre ébredtek és elég két lépést tennetek, hogy a falu minden jóját kipróbálhassátok reggelire. És még mindig előttetek áll az egész nap, hisz a környék tele jobbnál jobb program és kirándulási lehetőségekkel, fürdőkkel (Hévízen vagy Zalakaroson) és a Kis-Balatonhoz sem kell sokat utazni. De azért előtte telepakoljátok a kocsit helyi zöldséggel, gyümölccsel, sajttal és tojással (mert előreláthatóan hűtőtáskát is hoztatok) és biztosan megfogadjátok, hogy ide még visszatértek!

Saját készítésű sajtok - Kerecseny
Saját készítésű sajtok – Kerecseny

De akkor se aggódjatok, ha csak egy napotok van a környékre, sajtot és zöldséget vásárolni, lovagolni, horgászni vagy csak a nyugalomért mindig érdemes egy rövid kitérőt tenni! 🙂

A Réti Tanya és a Réti Tanya Vendégház Facebook oldalát itt éritek el.

fotó: Gelencsér Janka

A cikket írta:

Oszd meg másokkal is!

Share on facebook
Share on pinterest
Share on email
Share on whatsapp
Share on reddit

Legfrissebb cikkeink

Történetek, amik szintén tetszeni fognak

Ahol megannyi kincs vár még rád...

Ahogy sokan mások mi is használunk úgynevezett cookie-kat (sütiket).
Ennek oka, hogy szeretnénk folyamatosan fejleszteni az oldalt és egyre jobb és jobb böngészési élményt biztosítva Neked! Ha szeretnéd megismerni a süti receptjét -vagyis a cookie szabályzatot-, itt eléred annak részletes leírását.