Lovászi neve egykor egyet jelentett a hazai olajkitermeléssel, ugyanis a 20. század közepén végzett intenzív kutatások nyomán 1940-ben megindult a kőolajkitermelés, amely az évtizedek alatt meghatározóvá vált a térség gazdaságában. Nem csoda, hogy a második világháború idején Lovászi az ellenség számára stratégiai célpont volt, ezért a MAORT (Magyar-Amerikai Olajipari Részvénytársaság) egy 1 km hosszú bunkerrendszert építtetett a lakosság védelme érdekében.
A légópince, amelyet eredetileg 650 ember befogadására terveztek, ma felújított formában, interaktív kiállításként mutatja be a zalai kőolajkitermelés aranykorát. A bunker falai között végigsétálva az olajipar történetével, a település múltjával és a bunker funkcióival ismerkedhetsz meg. Mindezt persze a föld alatti bunkerrendszer bejárásával egybekötve.
A bunker mellett a Vasfüggöny Múzeum idézi fel a hidegháború korszakát. Az apró, de tartalmas múzeumban korabeli gázmaszkok, légvédelmi eszközök és a légiriadókat jelző torony maradványai mesélnek az akkori idők kihívásairól.
A légópince és a múzeum felfedezését helyi idegenvezető segíti, akitől bátran kérdezhetsz is.
Szeretünk Zala tipp
Ha kíváncsi vagy arra is, hogyan és miként termelték ki az olajat, akkor nézd meg a közeli Gosztolán elhelyezett olajhimbát is.
Megközelítés
- Lovászi Lentitől mindössze 10 km-re található. Autóval, de a kiépített kerékpárútnak köszönhetően még két keréken is könnyen megközelítheted.
Praktikus információk
- Látogatás: Előzetes bejelentkezés szükséges mind a bunker, mind a múzeum látogatásához. Bejelentkezés Simon Andrásnál a +36 30 265 9614-es telefonszámon.
- Nyitvatartás: Keddtől szombatig, előzetes egyeztetés alapján.
- Ajánlott időtartam: A bunker és a múzeum együttes felfedezésére 1,5-2 órát érdemes szánni.