Bár az eper- és cseresznyeszezonnak vége, végre itt vannak a bogyós gyümölcsök is a kertjeinkben. Persze csak ott, ahol az időjárás kedvező volt tavasszal, és a gyümölcs nem hullott le a sok esőtől, de mi úgy látjuk, hogy idén mindenütt sokkal, de sokkal több gyümölcs van és lesz még a nyár során! Ha nálatok is így van, hozzátok ki belőlük a legtöbbet, és egyetek, igyatok gyümölcsös finomságokat! Ehhez hoztam most néhány ötletet.
Milyen gyümölcsök teremnek most a kertben?
- sárgabarack, őszibarack
- egres
- josta *
- málna
- áfonya
- ribizli, fekete ribizli
- szeder
A mi kertünkben a fentiek mindegyike megtalálható, változó termésátlaggal.
Idén csodásan termett mindegyik cseresznyefánk, és bár kevesebb termés lett, viszont jóval nagyobb szemű. Rogyásig vannak a barack- és szilvafák, és bízunk abban, hogy be is érnek. Próbálunk pozitívan állni mindenhez, örülünk annak, ha egy kevéske is termett, és abból a kevésből is megpróbálunk finomakat sütni, illetve a lehető legtöbb módon tartósítani.
* Ismeritek a jostát?
A josta egy cserje, amit az egres és a fekete ribizli keresztezéseként tartanak számon. Sötét, kékes, az áfonya méretéhez hasonló szőrtelen bogyója van. Ízében savanykás, inkább az egresre hasonlít. Tele van C-vitaminnal.
A jostabokor jó nagyra megnő, így ha gondolkodtok az ültetésén, akkor nagy helyet hagyjatok neki.
A legegyszerűbb tartósítási verzió: fagyasztás
A bogyós gyümölcsök teljesen jól működnek fagyasztva is. Mossuk meg őket, tegyük ki egy tálcára megszáradni, majd mehetnek jól zárható dobozba, zacskóba. Hónapokig eláll, és így bármikor fel lehet dobni vele egy süteményt.
Kicsit macerásabb: befőtt
Biztos mindenkinek megvan az élmény, hogy a nagymama kamrájában ott sorakoznak a polcon a cseresznyebefőttek, meggybefőttek és kompótok. Mi mindig alig vártuk, hogy abból készüljön valami finomság vagy csak úgy natúrba hadd ehessük meg a meggyeket, aztán pedig versenyeztünk azért, hogy ki ihatja meg a levét.
A befőzéstől én speciel mindig féltem, pedig csak néhány szabályt kell követni a tuti siker érdekében:
- Mindig tiszta, steril üveggel és kupakkal dolgozzunk.
- Felhasználhatjuk a rosszabb minőségű gyümölcsöt is, de figyeljünk arra, hogy a rossz/kukacos/barna részek sose kerüljenek bele a szörpbe, lekvárba, mert akár az egészet elronthatják.
- Tartsuk hűvös, sötét helyiségekben a befőtteket, lekvárokat az elkészülte után.
Próbáljuk ki együtt ezt a meggybefőtt receptet!
- Alaposan megmossuk a gyümölcsöt, leszedjük a szárát, kimagozzuk.
- Beletesszük üvegbe és színültig pakoljuk gyümölccsel.
- Szórunk rá egy kevés cukrot, édesítőt (de el is hagyható).
- Felöntjük az üveget vízzel és lezárjuk.
- A lezárt üvegeket belepakoljuk egy magasfalú, nagy lábosba és felöntjük vízzel addig, hogy ellepje az üvegek nyakát, de a kupakig már ne érjen.
- Kezdjük el melegíteni a vizet, egészen addig, míg a gyümölcsös befőttes üvegekben is gyöngyözni nem kezd a víz.
- Ha ez megvan, zárjuk el és hagyjuk a vízben kihűlni az üvegeket.
A legnagyobb feladat: a lekvár
A tartósítások közül talán a lekvárokkal kell a legtöbb időt eltölteni, hisz itt is alaposan megtisztítjuk, kiválogatjuk a gyümölcsöket, majd jó néhány órán keresztül főzzük.
Számtalan módszer létezik a lekvárfőzésre, ezt is mindenki máshogy csinálja.
Én bevallom, sehogy nem készítem, mert egyelőre soha nem volt a közelemben annyi gyümölcs, amiből megérte volna elkészíteni, de természetesen anno anyával, nagymamákkal csináltunk és megvan az élmény, hogy 3 órán keresztül kavargatod, aztán alig várod, hogy végre palacsinta legyen és megkenhesd friss sárgabarack lekvárral.
Ha szerencsések vagytok és bőven akad gyümölcs a kertben, mindenképp csináljatok belőle néhány üveg lekvárt, hisz a napi fogyasztáson túl, remek ajándék.
Reggelire, uzsonnára és ebédre is
A nyári gyümölcsök hihetetlenül feldobják a reggeliket.
Például mehet a joghurtokba, müzlik mellé, belekeverhetjük a túróba vagy cottage cheesebe és természetesen alapja lehet a zabkásának. Akár belefőzhetjük, belenyomkodhatjuk a zabkásába, de a legegyszerűbb, ha nyersen hozzáadjuk a zabkásánkhoz, így nemcsak dekoratívabb, de egészségesebb is lesz a reggelink.
Ebédre?!
Igen, például egy hideg gyümölcsleves biztosan jöhet a nyári melegben vagy egy mesés gyümölcsragu a hússzeletek vagy a grillezett camembert mellé, esetleg egy finom meggymártás a főtt hús vagy karaj mellé? Szerintünk abszolút megállja mindegyik a helyét egy vasárnapi ebédnek is.
Nehéz lenne felsorolni az összes receptet, amihez a friss nyári gyümölcsöket használhatjuk, de összeszedtem nektek párat, hátha valakinek kedve támad alkotni: egy meggyes rétest, egy meggyes pitét, egy áfonyás túrós táskát, egy gyümölcskenyeret vagy egy házi jégkrémet.
És hoztam nektek egy egyszerű nyári gyümölcsös receptet:
Biztos mindenkinek van „beledobós süti” receptje, többféle is. Na amikor ezek a szuper gyümölcsök vannak érdemes elkészíteni ezeket a sütiket, mert nagyon feldobja!
Ha cifrázni szeretnétek, akkor forgassátok be a gyümölcsöket kis fahéjba is az extra ízélményért.
Nálunk van egy alap összedobós kefires süti, ami hihetetlenül egyszerű!
- 1 doboz kefir (kis méretű)
- 2 kefires doboznyi liszt
- 1 kefires doboznyi cukor
- 1 db tojás
- fél csomag sütőpor
- egy csipet só
- gyümölcsök ízlés szerint
- kevés vaj a forma kikenéséhez
Így készítsd el:
A mérés nagyon egyszerű, egy tálat kell összekenni, hála a kefires pohárnak.
Minden alapanyagot kimérünk, mindent összekeverünk és mehet is a formába.
Lehet őzgerinc sütőbe készíteni, ha gyümölcskenyérként fogyasztanátok, akkor kevés vajjal kenjük ki és kicsit lisztezzük be, mert könnyen beleragad. Ha kerek vagy négyszögletes formát választunk, akkor mehet alá a sütőpapír.
160 fokon süssétek, amíg aranybarna nem lesz mindenhol.
Gyümölcsök a pohárban
Természetesen nemcsak fagyasztva vagy befőzve tudjuk a gyümölcsöket konzerválni, hanem készíthetünk belőlük szörpöket, likőröket vagy akár pálinkát.
Ha egy pofon egyszerű receptet próbálnátok ki, akkor csak szimplán kóstoljatok meg egy olyan limonádét vagy koktélt, amibe leturmixoljátok a friss gyümölcsöt! Egy maréknyi áfonyát vagy málnát leturmixoltok, mehet rá minden egyéb, amiből a limonádét készítitek (víz, citrom, lime, esetleg cukor), csak sokkal intenzívebb lesz az ízélmény.
Ha pedig a leturmixolt gyümölcshöz fehérrumot adtok hozzá és egy kis szódát, kész is az otthoni daiquiri.
Bízom abban, hogy tudtam ötleteket adni a sütéshez, főzéshez. Részletes és további receptekért keressétek a Kertikonyha blog további cikkeit!
fotók: Kása Andi, Piac a Kertben
A cikk 2023.07.04-én jelent meg először.