Nova - Göcsej fővárosa

Nova, avagy Göcsej “fővárosa” 

Nova a Keszthely – Rédics között futó 75-ös főút mentén fekszik, keletről a Cserta, nyugatról és délről a Kerta – patak övezi. Az ide vezető úton változatos táj, szőlővel borított lankák és hirtelen emelkedő domboldalak látványa váltja egymást. A településről már a középkorból is találni említéseket, de hogy mitől izgalmas még ma is és miért érdemelte ki a címben említett megnevezést, arról bővebben a cikkben olvashatsz.

Nova, Göcsej “fővárosa”

Nova első írásos említése már 850-ben a salzburgi érseki egyház feljegyzésében található, valamivel később, 1190-ben már a veszprémi püspökség kúriájaként említik. 

Vajon mitől válik egy község múltja és jelene kiemelkedővé? 

Nézzük először is miként vélekedett róla Plánder Ferenc római katolikus lelkész, aki 1825. január 1-től haláláig volt Nova plébánosa. 

“Nova Mező Város Göcseinek valóságos szíve Göcseinek északi része átaljában hegyes, hegyei sárga agyagból és csak néhol köves homokból állnak. Novánál a hegyek hajlani, a vidék kinyílni s mindinkább vidámabb kezd lenni”. 

Plánder Ferenc

A lelkész sírja a novai temetőben található, nevét viseli a település művelődési háza valamint a helytörténeti gyűjtemény is. Nem csupán a közösség lelkésze volt, hanem alapos ismerője a dél-zalai népi életnek, érdekelte a paraszti kultúra és a göcseji nyelvjárás sajátságos szavai, kifejezései is.

Nova elsősorban földrajzi elhelyezkedésének köszönheti a Göcsej fővárosa elnevezést, de számtalan más érték miatt is méltán vált ennek a régiónak a központjává. Az itt élők többek között elhivatottan őrzik és ápolják a hagyományokat, nélkülözhetetlen értékmentő szerepet töltenek be a térségben.

Szeretnéd érteni és ismerni a mi kedvenc zalai szavainkat? Olvasd el korábbi cikkünket és tudd meg mi az a kágyilló, a hüttő, a csekmet és mit csinál az, aki töszmörög. 

Bemutatkozik a paraszti kultúra és a zalai gasztronómia

A Plánder Ferenc Helytörténeti Gyűjtemény tartalma mindig, minden időben fontos és aktuális téma a vidéki ember mindennapjaiban. Nem véletlenül ennyire beszédes a kiállítás cím is. 

“Sokból amennyit akarsz  kevésből, amennyit lehet”  – Paraszti táplálkozás a XIX-XX. században – ezzel a címmel látható állandó kiállítás Nován.

A falusi önellátást művelők bármennyire szorgosak voltak, gyakran közbeszólt az időjárás és a szeszélyes természet is abba, hogy mennyi és milyen eledel kerül az asztalokra. Egyaránt akadtak bőséges és szűkös napok is. 

A téma nagyjából kimeríthetetlen, hiszen a táplálkozás, a mindennapi betevő falat minden időszakban egyet jelentett a megélhetéssel és az itt élők saját élelmiszereinek megteremtésével. 

Plánder Ferenc Helytörténeti Gyűjtemény
Plánder Ferenc Helytörténeti Gyűjtemény

Érdekel a zalai gasztronómia, kipróbálnád néhány helyi finomság receptjét? Nézz körül Konyhakultúra rovatunkban, ahol a dödöllétől a zalai kockáig több szezonális és hagyományos ételről is olvashatsz részletesen. 

A Nagyboldogasszony avagy a Suttogó templom

Lenti irányából haladva messziről feltűnik a környék egyik legmagasabb templomának, a novai Nagyboldogasszony templomnak karcsú alakja. A barokk stílusú templom 1778-ban épült a régi romos állapotú elődje helyén Hefele Menyhért tervei alapján. Freskóit Dorffmaister István készítette. A képeken Mária életútja látható attól a szent pillanattól kezdve, amikor értesült arról, hogy ő lesz Jézus szülőanyja.

A suttogó templom elnevezést a kórus alatti bolthajtás két oldalán elhelyezett szenteltvíz tartóinak köszönhetjük, ám ennek valódi okait az épület akusztikájában kell keresni.

Tudtad? A suttogó galéria minden olyan geometriájú terem, vagy teremrész, mely lehetővé teszi, hogy a halk hangokat nagy távolságban is lehessen hallani. A halk hang csak a térnek bizonyos helyén hallható, tehát úgy érezzük, mintha ott volna maga a hangforrás. Különösen áll ez a suttogó beszédre, mert nagy frekvenciájú összetevői miatt jól irányítható, másrészt elég halk ahhoz, hogy a meglepő hatást előidézze. –  forrás: A suttogó működési elve

Aktív szabadidős és kulturális lehetőségekkel várnak Nován 

A községben sokat tesznek a hagyományok ápolásáért, melyek nem csupán a kirándulók, látogatók élményeit gazdagítják, de a helyi és környékbeli lakosok számára is rendkívül fontosak. 

A településen rendszeresen tartanak néptáncos összejöveteleket, havi szinten néptánc bemutatóval és oktatással egybekötve. Jelenleg éppen saját néptánc csoportot szerveznek Nova lakosai. Bővebb információt ide kattintva találsz erről.

Szintén hagyománya van az őszi szüreti mulatságnak, valamint a már több évtizede minden évben megrendezett Göcseji Aratónapoknak is. Utóbbi programmal rendszeresen csatlakoznak a Göcseji Dombérozó eseménysorozatához.

  • A néptánc a helyi kultúra meghatározó része.
  • Göcseji Aratónapok
  • A novai kilátó és pihenőhely.
  • Plánder Ferenc Helytörténeti Gyűjtemény

Ha kirándulni indulnánk a környéken, az Alsóhegyi szőlőültetvények mentén hangulatos pincék, a Szent Orbán szobor és egy pár éve létesült kilátó várja a túrázókat.

Az Őrségre és a közeli térségekre – így Zala és Somogy megyére is – jellemző építmény, a harangláb Nova Zágorhida elnevezésű település részén található. A római katolikus, műemlék jellegű, kisméretű, kétoszlopos, talpas és zárt szoknyás harangláb a XVIII. században épült. Fő jellemzői a rövid nyakrész és az arányosan megnövelt méretű felső süvegtető. 

Tudtad? A Zala megyei Nemesnépen található Dél-Nyugat Magyarország legnagyobb fazsindelyes szoknyás haranglába

A községben 10 hektáros Csicsergő Szabadidőközpont található, ahol 1 hektárnyi területet ölel fel a források táplálta tiszta vízű tó, melyet a szabadidőközpont vendégei látogathatnak. 

Kiépített strand és kavicsos öböl várja a csobbanni vágyókat. A kirándulókat pedig tanösvény és erdei tornapálya hívogatja.

Szeretnél még többet megtudni a Göcseji térség kincseiről? Olvasd el korábbi cikkünket, melyben egy napra fűztük fel a legizgalmasabb látnivalókat. 

fotók: Simon Balázs, Nova közösségi oldal

Minden domb mögött kincset találsz! Fedezd fel Te is!

A cikket írta:

Oszd meg másokkal is!

Share on facebook
Share on pinterest
Share on email
Share on whatsapp
Share on reddit

Legfrissebb cikkeink

Történetek, amik szintén tetszeni fognak