Zala sok mindenről híres. A furcsa szavai, különleges gasztronómiája, kalandos történetei, mind-mind kitörölhetetlen emlékekkel töltik meg az idelátogató szívét. Így van ez a tájjal is. Közel az Alpokhoz, talán az ország legdombosabb vidékéről beszélünk, ahol csak elvétve találkozik szemünk a horizont végtelenségével. A megye felfedezése közben érdemes alá vetnünk magunkat némi panoráma dömpingnek.
Lássuk hát honnan és milyen kilátás vár ránk!
Kilátás a nagyvárosból – Nagykanizsai kilátó
Az ország egyik legmagasabb kilátója egész évben várja a különleges panorámára vágyókat. A hatalmas 48 méter magas torony a fém és üvegszerkezetének köszönhetően már önmagában is lélegzetelállító látványt nyújt, aminek környéke is megér egy látogatást.
Amint megmásztuk a 230 lépcsőfokot… Tetejéről a Nagykanizsai Csónakázó-tó (ismertebb nevén “Csótó”) egésze, a környező falvak és erdők által színesített panoráma vár minket. Ha pedig segítségül hívjuk sas szemeink, még a szomszédos ország hegyeit is megpillanthatjuk.
Zala szerte számos kilátóval találkozhatunk, ismerj meg belőlük párak korábbi cikkünkből!
Ámulat a Balaton mellől
A megyére jellemző változatos környezetnek köszönhetően, a dombok mellett az ország tengeréből is kijutott a zalaiaknak és az oda látogatóknak. Nem is akármilyen részére lehet rálátni, hiszen a Balaton “elejének” szín- és fénypompája kápráztat el minket.
Jó, jó… A Balaton mindenhonnan csodás látványt nyújt, na de azért elfogultság nélkül mondva: a Badacsony, a Keszthelyi-hegység, a szigligeti vár és a kikandikáló tanuhegyek tényleg szépek. Panorámája simán vetekszik a déli partról láthatóval.
Honnan érdemes megtekinteni ezt a csodát? A balatongyöröki Szépkilátó tökéletes helyszín hozzá. Ha pedig nyár, akkor érkezzetek biciklivel!
Ha más nézőpontból csodálnátok meg, ahogy a nap fénysugarai még utoljára megcsillannak a Balaton vizén. Érdemes kipróbálni esti órákban a keszthelyi óriáskereket, ami egyébként az egyik legnagyobb itthon. A jó hír pedig, hogy idén is felülhettek rá!
A Balatontól a Béke Sztúpáig
Mi mindenképpen javasoljuk, hogy a balatoni időtöltés alatt, vagy csak egy hétvégi kiruccanás erejéig látogassatok el Rizlingországba, vagyis Rezibe. A várba felmászva az egyik legizgalmasabb kilátás fog fogadni, hiszen nem akár milyen körpanoráma vár az odalátogatóra.
Szinte 360 fokban körbe lehet nézni és egészen a Balaton fénylő vizétől, a Felvidék tanúhegyein és Sümeg várán át a zalaszántói Béke Sztúpáig el lehet látni. Egyszer már megfogadtam, hogy megszámolom hány magyarországi csodát lehet onnan szemügyre venni. Ha valakinek megvan a válasz, köszönjük, ha eljuttatta hozzánk, a szerkesztőségbe.
Tormafölde hömpölygő dombjai
Tudtad? Magyarország klimája nem igazán alkalmas a füge termesztésre…
Viszont, talán kevesen tudják annak a tényét, hogy nem éppen mediterrán éghajlatú országunk nyugati részén, vagyis Zalában, közel a szlovén határhoz egy vakmerő gyüttment családnak mégis sikerült… Ismerd meg történetüket korábbi cikkünkből!
Na de nem erről szól a cikkünk… Ha arra jársz mindenképpen menj fel a hegyükre. Akkor megérted miért került bele ebbe a listába. Csak annyit mondunk, hogy nem csak a fügétől édes levegő, de a panoráma is szédítő hatással lesz rád.
Egy kis kóstoló:
Egy borászat panorámája, valahol Zala határán
Cikkünk végállomása Várvölgy kültelkeinek egyike, egy borászat, ahonnan nem akármilyen kilátás fogad majd. A szőlőtőkék között/fölött elnézve a Badacsonyt szinte a szomszédban fogod érezni. Sőt, a tanuhegyekből is meg-meg pillanthatsz párat.
Pontosan hol? Ha arra jársz keresd fel a Gurumlai Családi Borházat. A csodás panoráma mellé kedves fogadtatásban és mesés borokban fogsz részesülni.
Reméljük, útra keltek, hogy saját szemeitekkel is átéljétek mindazt amit a zalai dombok, kilátók és magaslati pontok nyújtanak! Ha pedig van saját kedvencetek várjuk az ajánlásokat és a képeket a hello@szeretunkzala.hu-ra.