Négy különleges helyszín, négy egyedi történet, négy Zala megyei vízimalomról, melyeket köszönhetően értékmentő szemléletű tulajdonosaiknak, korhűen felújítottak. A malmok mindegyike látogatható, ami a különlegességük a közösségi programoknak is helyt adó szellemiség. A ma is működő vízimalmok nyomába eredtünk!
A megye híres volt a megtermelt javak őrlésének efféle módjáról, évszázados hagyománya volt szerte a vidéken, köszönhetően a Zala folyó különleges adottságainak Ha még nem tetted, mindenképpen keresd fel a Zala-völgyét és Zalarét települését, ahol a folyó igazán különleges adottságaival kápráztat majd el.
.
Hova lettek a vízimalmok?
Tudtad, hogy az 1800-as évek végén a megye vizein több mint 100 vízimalom munkálkodott azon, hogy biztosítsa a helyiek mindennapi betevőjét? Az évek során a technika fejlődésével ezek száma csökkent ugyan, de az emlékeket megannyi írás és szerencsére még máig is működő malom őrzi.
Ezek a különleges építmények a Zala folyó és másik nagy vízfolyamunk a Kerka mentén helyezkedtek el, különleges látványt nyújtva ezzel a partok mentén haladva. A patakokban és természetes vízforrásokban gazdag területen a történelmi feljegyzések és az elmesélések alapján a világi és egyházi földbirtokosoknak volt elsődleges kiváltságuk malmot építeni és annak vámjából jövedelemre szert tenni, ami meghatározó volt a megye bő termését figyelembe véve.
A Pálos Malom udvara, Zalamerenyében
.
A malom, mint közösségi tér
A malmok a gabona őrlésén túl fontos találkozóhelyként is funkcionáltak. Amíg az emberek várták, hogy a molnár végezze a dolgát, beszédbe elegyedtek egymással. Így alakult, hogy a malmok a kocsma mellett a nagy találkozások, a hír és – napjainkra – az árucsere színhelyei lettek. Ennek örülhetünk is, hiszen így a közösség tartja életben a különleges hangulatot, amit régmúlt idők óta ezek a csodás helyek nyújtanak.
.
Érdekesség: Védelmi feladatot is ellátva, a középkori török háborúk idején lett igazán fontos, hogy a zsiliprendszerrel az épület körüli várárok vízét duzzasztani lehessen. Ilyen zsiliprendszer működött a Kányavári, a Lenti és a Szécsiszigeti malomnál.
.
Ahol múzeum és piac is vár: Kerka Vízimalom, Szécsisziget
.
“Csiripelő madarak és friss levegő! Olyan, mint egy álom!” – olvasható a Kerka Vízimalom hivatalos oldalán, amit magunk sem tudnánk élethűbben megfogalmazni.
A szécsiszigeti vízimalom a Kerka holtága mellett található, még a 19. században épült. Az elhivatott, jelenlegi tulajdonosok nemcsak felújították és látogathatóvá tették a malomépületet, hanem udvarára közösségi piacot álmodtak. Egy Iklódbördőcei termelő által hallottunk a Kerka piacról, így indultunk útnak, nem is remélve, hogy a kézműves portékákon túl a vízimalom történetéről is hallhatunk.
Kerka Piac – egy malom udvarában
A malom több, eredeti berendezése mellett a zalai malmok képtárlata, molnár eszközök is segítenek elképzelni, milyen lehetett akkoriban egy nap a kétszintes épületben.
A ritkaságnak számító hármas vízikerék is felújított állapotban van, sajnos működtetni már nem lehetne, mert a Kerka szabályozása miatt nem elegendő a vízhozam.
A Kerka Piacra kéthetente, szombat kora délután érkezhettek, ilyenkor nyitva van az épület is, más időpontokban előzetesen kell egyeztetni a látogatást. Ha máskor szeretnétek vagy tudjátok csak megnézni, akkor se csüggedjetek, előzetes bejelentkezés esetén szívesen fogadnak titeket. Itt tudtok egyeztetni: http://kerkavizimalom.hu/
A Kerka Piac pontos dátumairól Facebook oldalukon tájékozódhattok.
Zalában egyre több termelői piac nyílik, ahol a szorgos gazdák minőségi termékeit szerezhetitek be. A legjobbakat ebben a cikkünkben gyűjtöttük össze: TOP 5 termelői piac Zala megyében (térképpel)
Látnivalók a környéken:
- A borból és fából készült Szent Kereszt templom
- Andrássy-Szapáry kastély
- Bivalyrezervátum
- Mároki-kápolna
- Szécsiszigeti kilátó
- Fügeliget (az ország legnagyobb fügefarmja)
.
A malom, ami még ma is őröl, Zalamerenyén
Éppen a Kis-Balaton környékére vágytunk, megcsodálni az ottani madár és élővilágot, amikor még útba ejtettünk egy délutáni kávézást Zalakaroson.
Zalamerenye határában láttuk meg az útbaigazító táblát a Pálos Malomhoz, azonnal letértünk a főútról. Spontán látogatásunk szerencsés volt, mert éppen nyitva találtuk és egy lenyűgöző tárlatvezetést kaptunk a malom történetéről, helyreállítási munkáiról.
A vízimalom eredeti épületét a XV.században említik, akkor az Örményesi Pálos Kolostor birtokában volt. A Pálos rend feloszlatása után került más felekezet tulajdonába, feljegyzések szerint egészen 1960-ig őrölte a gabonát a környékbelieknek.
A zalamerenyei Pálos Malom nappali pompájában
A mostani tulajdonosoknak köszönhetően a vízimalom akár ma is üzemképes, rendbe hozatták az épületen túl a vízikerekeket is és a belső őrlőberendezést is. Évente 1-2 alkalommal be is üzemelik, fő alkalom augusztus 20-a, a kenyér ünnepe.
A vízimalom időszakosan, előre jelzett napokon látogatható, az udvaron kialakított fedett helyen nyári estéken gyakran tartanak kulturális programokat.
Látnivalók a környéken:
- Erdészkilátó – Zalakaros
- Zalakarosi Ökopark
- Csiga-túra tanösvény
- Égerösvény
- Nagybakónaki pincesor
- Kőszikla-szurdok
.
Még két vízimalom található Zala megyében, melyek részleges felújítás, átalakítás vagy kényszerpihenő alatt vannak, így látogatásuk akadályozott.
Vízimalom a múzeumkertben, Zalaegerszegen
A Zala folyó holtágán, Zalaegerszegen található a Göcseji Falumúzeum egyetlen, eredeti helyén álló épülete, a Hencz-malom. Bornafalas része a XVIII. században készült, a következő században pedig megépült hozzá a téglafalas rész is.
Ha még nem jártál a Göcseji Falumúzeumban, vagy visszatérnél ide, akkor olvasd el a Szeretünk Zala beszámolóját is:
Mi a közös a haranglábban és a Hencz-malomban? – Séta a Göcseji Falumúzeumban
Látnivalók a környéken:
- Gébárti-tó
- Aranyoslapi-forrás
- Azáleás-völgy
.
Ahol a Kovácsi-patak vize hajtja a malomkereket: Kotsy Vízimalom, Zalaszántó
A térség 1997 óta a Balaton-felvidéki Nemzeti Park része, így a vízimalom is hozzájuk tartozik. Az épületet a 2000-es évek elején felújították, vízikereke működőképes, a terület jelenleg átalakítás miatt zárva tart, ám Zalaszántóra még ennek ellenére is érdemes ellátogatni.
Látnivalók a környéken:
Történelmi forrás: https://viza.nagykar.hu/irasok/10719/1.html
Fotók: Márton Anikó & Adorján Flóra & Kerka Piac Facebook oldala